Ma 270 éve volt a nagy lisszaboni földrengés
Az egyik legszomorúbb nap Lisszabon történetében 1755 november elseje volt. Az 1755-ös lisszaboni földrengés első rezdülését november 1-jén 9:30-kor észlelték. A pár perccel később érkező második, már annyira erős volt, hogy a keletkezett cunamival együtt a város mintegy 85%-át romba döntötte. Földrengés és szökőár pusztította el a királyi palotát, amely a Tejo folyó mellett állt Terreiro do Paço terén. A palotával együtt elveszett a 70.000 kötetes királyi könyvtár, valamint több száz műalkotás, köztük Tiziano, Rubens és Correggio festményei. Megsemmisült a királyi archívum a Vasco da Gama és más korai navigátorok felfedezéseinek részletes történelmi feljegyzéseivel együtt. A királyi család sértetlenül megmenekült a katasztrófától: I. József király és az udvar elhagyta a várost, teljesítve a király egyik lánya kívánságát, hogy Lisszabontól távol töltsék az időt a nagy meleg miatt, a tragédia bekövetkezése idején Belém környékén voltak. A Richter-skála szerinti kb. 9,2-es földrengés nagyjából 3-6 percig tarthatott. Az épületek kártyavárként omlottak össze. Mivel Mindenszentek napja volt, rengetegen a templomokban lelték halálukat; mise közbe az emberek fejére hullottak a freskóval díszített, bibliai jeleneteket ábrázoló mennyezetek. A várost repedések szabdalták fel, amelyeknek szélessége elérte akár az öt métert is. A túlélők, akiknek sikerült előkaparni magukat a romok alól, levegőért kapkodtak a kavargó por miatt elsötétült égbolt alatt. A romok között a sokktól céltalanul őgyelgő vagy a kőkupacokon transzban üldögélő, reszkető, vérző, szürke mocsok lepte kísértetek azonban nem sokáig örülhettek, hamarosan egy újabb kataklizmával kellett szembenézniük. Negyven perccel a halálos rezgéshullámok után szökőár csapott le a városra elpusztítván a kikötői dokkokat és a belvárost. Az apokalipszist okozó rengéseket követően rengeteg ember a szabad, nyitott tereken keresett menedéket. Ilyen terület volt a kikötő környéke is, amelyet elsőként ért el a városra elementáris erővel rázúduló, több méter magas vízfal. Az óceán ugyan visszavonult, de helyébe egy másik őselem, a tűz lépett. A házakban felállított gyertyák ugyanis a rengések hatására eldőltek, a mise idejére a tűzön hagyott ebéd alól kiszabaduló lángok hatalmas pusztítást okoztak: a város száraz részeit lassan elborították a lángok. A tűz egy héten keresztül tombolt a városban.
Becslések szerint a földrengésben és annak utóhatásaiban a feljegyzések szerint mintegy 60.000 ember halt meg - a lisszaboni lakosság körülbelül egynegyede. Mária Antónia osztrák főhercegnő, a későbbi Marie Antoinette francia királyné a legendák szerint a földrengés napján született. A keresztszüleinek választott portugál királyi pár, I. József (1714–1777) és felesége, Bourbon Mária portugál királyné (1718–1781) a tragédia miatt nem tudott részt venni a Bécsben megtartott keresztelőn. Később sokan baljós előjelnek tartották mindezt.
A földrengés nagy hatással volt az európai gondolkodásra. Sok szemtanú beszámolója jelent meg az újságokban. Heves vita alakult ki azon, hogy a földrengés természeti jelenség vagy isteni harag jele volt, Lisszabon ugyanis híres volt gazdagságáról és hírhedt inkvizíciójáról. Neves irodalmi személyek vitatták írásaikban az eseményt. A Candide megírására Voltaire-t olyan tragikus és sok emberáldozatot követelő események ösztönözték, mint a hétéves háború és az 1755-ös lisszaboni földrengés. Mindkettő esemény szerepel a könyvben, a főhős, Candide is megtapasztalja eme borzalmakat.
A földrengés után szinte azonnal I. József király főminisztere, Sebastião José de Carvalho e Melo, a későbbi Pombal márki már megrajzoltatta új várostervének körvonalait. Pombal első parancsa ez volt: "Temessék el a holtakat és adjanak enni az élőknek”. Fokozatosan újjáépítette a várost. A helyreállításban fontos szerepet vállalt a magyar származású hadmérnök, a pozsonyi születésű Carlos Mardel (Martell Károly).
Akit érdekelnek a részletek, és a Portugáliában legmegbecsültebb magyar, az elolvashatja itt:
