#nincs

1 órával sikerült tovább aludnom

Szomorú vagyok még és fáj de talán rájöttem hogy el kell engednem mert

Ő

Már

Nincs

....

Nincs

Hosszasan mesélhetnék róla, hogy az ember hányszor adja fel és/vagy érzi a kilátástalanságot meg azt az érzést, hogy nem érdemes csinálni semmit mert semmi értelme nincs, hát megdöglünk úgyis. Az örök félelmem volt, hogy elvesztem az életkedvem, a tettvágyamat, az érdeklődésemet és végleg belesüllyedek valami nihilbe, ami karöltve jár az önutálattal meg a kérdéssel, hogy mi a faszomnak vagyok egyáltalán. Szükségem volt rá, hogy emberek legitimálják a létezésem. Azért vagyok, mert szükség van: a segítségemre, a munkámra, a tejemre, a gondoskodásomra, az ötleteimre, a boldog percekre. Azért vagyok, mert a létezésem más valakinek jót kell eredményezzen. Valamikor az elmúlt napokban egyszercsak felötlött bennem a válasz. Azért érdemes csinálni bármit is, mert ha nem csináljuk, akkor nincs. Két lehetőség van: Nem csináljuk, akkor nem lesz, csináljuk, akkor lesz. Nem kell ehhez senki jóváhagyása, partnersége, elismerése, se támogatása. Amit megcsinálunk, az belekerül a világba. Amit nem, az nem kerül bele. És pusztán ezért, hogy a dolgok általunk megteremtődnek, pusztán ezért érdemes őket megtenni/megcsinálni. Komolyan teljesen mindegy, hogy mi az. Ropogós héjú kenyér, egy finom házitúró, egy ágytakaró, gyereksál, jelmez, gyufaszálból kertitörpe, könyv, vasaltruha, új tapéta a szoba sarkában, festett villanypózna, kagylógyűjtemény vagy AKÁRMI. Ha megcsináljuk benne lesz a világban, ha nem, akkor nem. Nincsenek fontosabb és kevésbé fontos, értékes dolgok. Csak van és nincs létezik. Ennyi az egész. :)