#nagyonszeretlek

Sajnálom már a barátaimat, szerintem lassan mindegyikőjük megutál a rinyálásom miatt. Teljesen jogosan hozzáteszem, mert csak annyi a problémám, hogy nem tudok továbblépni. Mindenki szerintem felesleges reménykednem, te úgy döntöttél elhagysz, és nem fogsz visszajönni. Annyira durva, hogy nem így indultunk ennek neki…

 Ma az egész instagram üzenetváltásunkat megnéztem. Csak feltéptem vele az amúgy is gyengén letapasztott sebeimet. Hallani a hangodat egyszerre volt a világ legcsodálatosabb és legfájdalmasabb dolga. De mosolyogtam. Mosolyogtam, mert iszonyatosan boldog voltam akkor. És te is. Többször is mondtad, hogy te csak engem szeretnél boldoggá tenni, és, hogy bármi akadály gördüljön elénk, te küzdeni fogsz. Picit nevetségesen hat most ez az ígéreted, mert az első akadálynál kihátráltál.

Többször írtad, hogy sosem nyíltál még meg ennyire egy lánynak sem. Sőt, mindketten 100%-ot akartunk beletenni ebbe az egészbe, mert még egyikünk sem érzett így soha senki iránt. Annyira különleges volt ez az egész kettőnk között.

 Egyik barátnőm mondta régebben, hogy azért könnyebb a másikat „kitörölni” az életünkből, mert nem akarjuk látni, hogy mással lesz boldog. Rájöttem, hogy én senkit sem töröltem, mert nem fájt a látványuk. Mindenkin már bőven túlvoltam.

Te szépen lassan tetted ezt meg. Először intagramról, majd pár nappal később facebookról… a legjobban a spotify playlist érintett meg mégis. Azzal tűnt az egész olyan véglegesnek. Durvának tartom a módszeredet és nem értek vele egyet. És az a baj, hogy emiatt is reménykedek még. Mert ezek szerint nehéz lenne látnod engem. Ez is táplálja bennem azt a tévképzetet, hogy ennek az egésznek még lehet boldog a vége.

 Sokan mondják, hogy az igazinak nem kell magyarázkodni az érzéseimről. Miatta nem kell majd sírnom, és nem fog boldogtalanná tenni. Mellette nem lesznek ilyen bökkenők. Miután megtaláltam csak boldogságban fog telni az életem.

 Én minden boldogságomat elcserélném rád. Hiszen… te is tudod…

Az én legjobb barátom!

El mesélek valamit, amiből remélem mindenki tanul majd utánam. A képen látható ember lassan 3 hónapja kilépett az életemből. Ő volt az aki a rossz napokon, keze helyett a szívét nyújtotta, s az arcomról a könycseppeket letörölte.

Nem szokásom személyekről írni, még a lelkem tumblr-nak a kis medrebe sem, de ezt miatta is, magam miatt is, és miattatok is úgy érzem köteles vagyok kiírni.

Kaposváron éltem ezelött, ahol minden a fejetetejére állt, s úgy éreztem hogy ideje magam mögött hagynom a múltat, és tovább lépnem.

Balatonfüredre költöztem, először egy munkás szállóra, ahol szintén nem találtam magam egy túl jó közegbe.

Hihetetlen.. De soha többé nem leszek ennyire hálás az életnek, hogy nekem adta akkor, azokban az élet szituációkban, őt! 🙂

Egy normális ember, tinderre azért mászkál fel, hogy testi, lelki kapcsolatokat találjon. De mivel, egyedül voltam, egy idegen városba, ezért barátokat szerettem volna szerezni, és igen is, erre jó egy társkereső oldal is. 😀

Persze nem minden esetre, az élet engem most kivételesen meg ajándékozott, egy értelmes, normális természetű emberrel.

Azon nyomban ahogy láttam hogy a közelemben lakik, ráírtam, és igen, 7 perc beszélgetés után, beszállt a kocsijába és 10perc múlva már az utca sarki parkolónál várt.

Emlékszem, annyira izgult, hogy majdnem elütötte szemből egy kocsi, ahogy sétált felém😂

Onnantól kezdve, minden egyes napomat vele töltöttem. Mindenhova együtt mentünk, mindent együtt csináltunk. Akármi volt mi kitartottunk egymás mellett, meg hallgattuk, segítettük a másikat.

Menekülni akartam a szállásról, így közös albérletet vett ki velem.

Amit ezek után csináltam vele, azt soha nem fogom tudni megbocsájtani magamnak.

Szerelmes lett belém, ő volt a mindenem, ő volt a példa arra, hogy igen is létezik szín tiszta lelkű férfi a világon.

Nem tudtam szerelmes lenni, próbálkoztam viszonozni az érzést, de ahelyett hogy megóvtam volna.. Csak hülyét csináltam belőle.

Ahogy egyre jobban közelebb kerültünk egymáshoz, ahogy elfogadta azt hogy én csak barátként tudok rá nézni, ahogy ezek után is ugyanúgy szeretett, törődött, figyelt rám, azt, soha többet, senkitől nem fogom viszont érezni.

Egyre ocsmányabbúl viselkedtem vele, heteken, hónapokon keresztül.

Volt hogy napokig nem mentem haza hozzá, nem kérdeztem meg hogy van, nem foglalkoztam vele, és Ő, mindezek mellett, kitartott mellettem. Szeretett. Figyelt rám. Féltett.

Ha hajnali 3kor hívtam fel egy buliból, ahova nem hívtam el magammal, eljött értem.

Én mindezek ellenére is,folyamatosan úgy beszéltem vele mint egy kutyával, mindig mással voltam, mással foglalkoztam, leszartam hogy mit érez, hogy mi van vele.

Aztán, beleszerettem a legjobb barátja öccsébe, amit természetesen ellenzett, és megakart akadályozni, csak azért hogy ne veszítsen el.

Akkor nem vettem észre hogy kivel is hozott össze a sors..

Választás elé állított, vagy ő vagy a kiszemeltem.

És igen is, amit most írni fogok, ti soha, a büdös életbe ne kövessétek el!

Ott hagytam őt, ellenszegültem, ordítottam vele, hogy csak a boldogságom útjába akar állni.

Miközben a boldogság, ő maga volt.

Sírt, zokogott, üvöltött, azok ellenére is hogy hónapokon keresztűl semmibe vettem, egyedül hagytam, bántottam, hazudtam neki, átvertem.

És hogy miért tettem? Nem tudom. De szörnyen bánom.

Elválltak útjaink. El költöztem, ő pedig feldolgozta a tetteim.

Azóta 3 hónap eltelt lassan.. És ő már nincs.

Nincs kivel nevessek, nincs kit löködnöm hajnali 2kor hogy ne horkoljon, nincs kinek sírnom ha fáj valami, nincs kivel hegyeket másznom, erdőbe baktatnom, mert a legjobb barátomat,a lelkitársamat, a testvéremet, a mindenemet, elvesztettem.

Ő pedig már boldog, nélkülem, mással.

Hatalmas hibát követtem el, és minden egyes nap visszakapom a fájdalmat amit azokban a hónapokban adtam neki. Megérdemlem a szenvedést, és Ő pedig a boldogságot.

Ne kövessétek el ti is ezt a hibát! A barátság mindig fontosabb, mint a szerelem.

Hisz a szerelem jön-megy, de az igaz barát ott lesz a szar napokon is!!!!