#nagymama

Demenciás lett a nagymama, nem érti meg, ez a baja. Betegségtudata nincsen, ott jár a 84. évében.

Egy kihívás hozzá átmenni, bárcsak tudnánk segíteni. Az idő eljárt felette, háború dúl a lelkébe.

Tönkretesszük őt, azt hiszi, emiatt megy régóta a hiszti. Ha elszakad valami holmija, az anyukámat gyanúsítja.

Ennek a vége mi lesz vajon, aggódunk érte, de nagyon. Nincs kibékülve semmivel, összeveszik mindenkivel.

Mióta eszemet tudom, felnézek rád. Annyi fájdalmat, betegséget és rosszat kibírtál… azt hittem engem is túlélsz, olyan elpusztíthatatlannak tűntél, küzdöttél… és most mégis én vagyok itt és írom ezeket a sorokat, miközben csak folynak a könnyeim… Már nem vagy többé, nem mesélsz nekem, nem mondod, hogy hátra töröd a fiúk bokáját, nem viccelődsz, nem ölelsz, puszilsz és egyszerűen csak… már nem vagy. Nagyon fáj… Ha tehetném úgy adnék neked az én éveimből, hogy itt legyél még, velem és csinálj nekem akár reggelire egy rántottát, vagy óriás töltött káposztát, vagy csak újra megölelj.

Mama te olyan tiszta voltál, mindenkinek segítettél… mindenki felnézett rád, segítettél ahogy tudtál és most már nem vagy itt, nem vagy velünk, pedig ennek a családnak annyira szüksége lett volna rád…

Csak az nyugtat, hogy neked már végre nem fáj…

Vettem a nagymamámnak virágot, mert ilyenkor illik. Néztem a virágokat és gondolkoztam milyet vegyek:

Vágott vagy élő?

Hát a nagymamám az előt szereti mert ami szép nem szeretné, hogy meghaljon.

Kedvenc színe:

A sárga, de nem igazán számít az gyönyörködteti ha bimbós virágot viszek neki és nála virágzik ki napról napra.

- És te?

- Kibontottam a cukrot, kettéosztottam és megettük. Attól a pillanattól kezdve mindent megosztottunk. Elestünk, felálltunk és építettünk. Együtt. Átéltünk nehéz pillanatokat, sok-sok fáradtságot, de mindig ott voltunk egymásnak.

- Más idők voltak, nagymama.

- Az idő nem változtatja meg azt, ahogyan szeretünk. Ami megváltozott, az az, hogy már nincsenek követendő szép példák.

Most mindentől félnek. Azért nem házasodnak meg, mert félnek, hogy nem tudnak építkezni. Amint összevesznek, elhagyják egymást, mert azt hiszik, hogy találnak egy jobbat. Mindig a tökéletességet keresik, mintha az létezne. Hiányzik az apró dolgokban rejlő boldogság.

Csinálnak egy jó nagy show-t, több ezer pesót érő gyűrűket vesznek, csinálnak egy csicsás videót a lánykérésről, aztán hagyják elillanni a pillanatot. Az az intim dolog, ami csak két emberre kéne, hogy tartozzon, mindenkivel meg lesz osztva.

Ez az, ami hiányzik nekik. A bátorság, hogy úgy éljék az életet és a szeretetet, amilyenek, és nem úgy, ahogyan azt elképzelik. Csak ők, ketten. Egy cukorka és 71 együtt töltött év.

Eduardo López

Vannak napok, mikor még inkább szükségem lenne egy kedves mosolyra vagy ölelésre tőled. Csak beszélgetni, és elmondani mi minden történt már velem mióta nem vagy.

Kicsi voltam mikor elmentél és a hiányod egyre jobban mar, hogyha arra gondolok, hogy nem is ismerhettelek meg sohasem és esélyem se volt rá, hiszen te már régóta az angyalok társaságában vagy.

Pedig ha tudnád, milyen unokáid vannak, biztosan büszke lennél és te lennél a legjobb nagymama tudom. Óvnál és szeretnél teljes szívedből és minden erődből. És tudom hogy így is azt teszed és elhiszem, hogy fentről figyelsz rám. El kell hinnem, mert ez ad megnyugvást, hogy nem vagyok egyedül.