" Van a lélekben valami olyan kőkeménység, amit csakis a könnyek tudnak feloldani.
A könny, a megfagyott élet olvadása.
Néha a patakokban ömlÅ‘ könnyeink gyógyÃtanak meg, és a már elviselhetetlen szenvedésbÅ‘l születünk újjá és felszabadult, boldog emberré.
Ha már fáj a lelked vagy a tested, ne félj eljutni a fájdalom mélypontjára, mert ott tisztulsz meg, onnan születik a gyógyulás.
Úgy hÃvják ezt a "Nem bÃrom már!" állapotot, hogy katarzis.
Ne félj tőle! Most születsz újjá.
SÃrjál, sÃrjál, sÃrjál, ne tartsd vissza!
Amikor megszületünk, akkor is bömbölünk, torkunk szakadtából, mert az életért éppúgy, mint minden szépért, boldogságért és örömért, az ember könnyekkel fizet. "
Müller Péter
