#losonc

Ismét érdekes programokkal várja a közönséget a Losonci járás. Összefoglaltuk!

Nyitókép: Körkép.sk/kpa

  Ismét érdekes programokkal várja a közönséget a Losonci járás. Összefoglaltuk!

  12. 17. – 2019. 2. 17.

Nógrádi Múzeum és Galéria, Losonc.

Hétköznap: 8:00-16:00, Vasárnap: 14.00 – 17:00.

Kérem foglaljon helyet (Sadnite si prosím).

Kiállítás – válogatása az intézmény tulajdonában lévő ülő bútorokból.

    január 7., 16.00 óra

  Nógrádi Könyvtár, Losonc.

Szót értők társasága.

Az új év kezdetén – találkozó.

    január 17., 18.00 óra

  Péterfala, Almáspuszta, A völgy.

  Makoldi Miklós: A hunok és szkíták birodalmai, előadás.

  Makoldi Miklós 3-részes előadás-sorozatának 2. része a “A sztyeppe és a Kárpát-medence kapcsolata, a régészeti leletek tükrében II: A szkíták és a hunok birodalmai” címet viseli és egy magyar régészhez méltó módon tudományos alapossággal elemzi múltunkat.

  Makoldi Miklós, a Tokaji Múzeum régésze 2006-ban végzett az ELTE-n régész szakon. Már az egyetemi évek alatt és napjainkban is törekszik arra, hogy személyesen jusson el azokra a területekre, amelyeket tanulmányaiból már ismer. Így volt szerencséje bejárni 2005 és 2016 között olyan területeket, mint Ukrajnában a Krím-félsziget (királyi szkíták hazája), Indiában Radzsasztánt és Gudzsarát államokat, a heftalita hunok birodalmának területét, vagy a délnyugat- szibériai sztyeppét, a magyarok valószínűsíthető őshazájának régióját; legújabban Kínában Belső-Mongóliát, ami az ázsiai hunok őshazája. Ezen úti élményei sokban hozzájárultak ahhoz, hogy távlatokban lássa a sztyeppét, mint civilizációt, ami a szkíták, a hunok és a magyarok hazája és élettere volt. Előadásai ezen kutatóutak és tanulmányai közös szintézisét mutatják be.

Filozofikus alkotás, amely ismét csak azt juttatja eszembe, hogy a gondolatokon nem fog az idő.

Nyitókép: archív

  Százhúsz éves gondolatsor, amely a századfordulót megelőző évet köszönti. Filozofikus alkotás, amely ismét csak azt juttatja eszembe, hogy a gondolatokon nem fog az idő.

  Hogy a maga spirálos útján előrehaladó történelem köznapi embereit így az óév végén és az újév elején szinte ugyanazok a problémák foglalkoztatták, „Népcsaládok, nemzetek, melyek száza­dak és évezredek alatt futják meg pályájukat”, „a növekedés, fejlődés, nagyság, dicsőség és hanyatlás”, hogy „Le kell számolnunk a múlt év eredményeivel, vissza kell emlékeznünk mind arra, mi a társadalom javára vagy kárára szolgált” stb. jelenünkben majdnem ugyanezt kicsit más, modernebb szavakkal mondjuk, mondják el.

    Olvassák hát a Losonc és Vidéke 1899-es évfolyama évköszöntőjét, melyhez egy kicsit álmodozó vers is társul. A szerző neve ebben a formában bizonyára ismeretlen. Írói álnév, mely mögött a szlovákiai magyar cserkészmozgalom egyik vezető egyénisége, a Mi lapunk alapítója, fenntartója és szerkesztője, az 1919-es országváltás egyik egyénisége és szenvedő alanya, Scherer Lajos rejtőzik. Utóbbi eseménysorról hamarosan olvashatnak portálunkon.

    Boldog újévet minden olvasónknak, támogatónknak,  rajongónknak.

    A véges ember évszázadokon át lát­ta a természetben az enyészet és feltá­madás szakadatlan és egyenlő körforgását, ahhoz szabott évekre osztotta föl eszmeileg a végtelen időt s valóságban bölcsőjétől koporsójáig terjedő rövid földi életét.

    Népcsaládok, nemzetek, melyek száza­dok és évezredek alatt futják meg pályájukat, szintúgy alá vannak vetve az enyészet törvényének: nincs örökélet a földön; szüntelen körforgásban váltakoznak a nemzetek életében is a növekedés, fejlődés, nagyság, dicsőség és hanyatlás korszakai.

    Ha már a millióból álló s a dicsőség a verőfényén magasra emelkedő nemzetek is meghódolnak a természet örök törvénye előtt, mennyivel inkább a gyönge ember, kinek a múltak emlékezete és a jövő re­ményei közt ingadozó, bizonytalan rövid életidő: engedett a gondviselés, s kik kö­zül nemcsak a gyöngét hervasztja el idő előtt az enyészet fuvalma, hanem azokat is, kiket földi- hatalmasságoknak tartunk, a sors egy villáma az enyészet sírjába döntheti minden pillanatban.

    A régi kor hitregéi gyermekeit unokáit elemésztő vén ember alakjában fes­tették az időt; ma már a hit világánál meggyőződvén, hogy mindent, mit a múlt adott, a jelen nyújt és a jövő ígér, ezen fölöttünk uralkodó nagyhatalom kezéből nyerjük, nem rettegve többé, hanem hálás érzéssel szentelünk ünnepet minden újév napján az emlékezetinek és reménységnek: az életpályánkon vezérlő két geniusnak.

    A világ hatalmasai is megünneplik a véghetetlen idő rövid évfordulóját, többé kevésbé őszinte nyilatkozatokkal üdvöz­lik azt és a multak példáiból tanulságot merítve, megújuló erővel és bizodalommal fognak a jövő munkájához.

  De nevezetes napja az újév első napja a társadalomnak is.

    Le kell számolnunk a múlt év eredményeivel, vissza kell emlékeznünk mind arra, mi a társadalom javára vagy kárára szolgált, s kutatva az okokat, tapasztalatainkból kell okulnunk, hogy újabb működésünk áldásos legyen s bizalommal tekinthessünk a jövőbe.

    Igaz alig van társadalom, a mely elmondhatná magáról, hogy sohasem tett olyat, mit megbánnia kellene: így kétségtelenül a multat is szigorú bírálat alá kell venni; de viszont az is igaz, hogy a mult tanítója a jövőnek, nagy elbizakodottság volna tehát, ha a múlttól tanulni nem akarnánk.

  Forduljunk az újév első napján irány­adó jó tanácsért az emlékezel jó szellemé­hez.

    És ha látjuk, hogy a társadalom az elmúlt évben sem munkálkodott eredmény nélkül, a magvető aratott, a múltban ültetett csemeték édes gyümölcsöt hoztak, akkor a reménység jó szelleméhez.

    És ha látjuk, hogy a társadalom az elmult évben sem munkálkodott eredmény nélkül, a magvető aratott, a multban ültetett csemeték édes gyümölcsöt hoztak, akkor a reménység jó szellemének vezetése alatt alatt hittel és és bizodalommal lépünk át az újév küszöbén.

    De nevezetes napja ez magának az egyes embernek is, kit rövid életpályáján éveinek szaporodása mindig arra emlékeztet, hogy az idő föltartózhatatlanúl halad.

  Az emberre családja, hazája, nemzete, vallása és az emberiség iránt tartozó kö­telességei annyi feladatot halmoznak, hogy azoknak teljes betöltésére rövid életében csak törekednie lehet. És ha mint bölcs jönne is az ember a világra, ki a gyermekjátékok, ifjúi élvezetek s a férfiúi tevékenység életszakaszait mathematikai pontossággal kimérve kiszámíthatná, hogy mielőtt a hanyatló korba lép, mindezen kötelességeknek ké­pas lesz és meg is fog felelni – az élet bizonytalansága számtalanszor megzavarná cirkulusait.

  Szükséges azért, hogy az újév első napját tegye az ember az önbírálat, a ma­gába szállás, az önmagával való kibékülés ünnepévé, s akkor önbizodalommal tekinthetünk az ismeretlen jövő kétes ho­mályába, s emberi kötelességeinknek élve remélhetjük, hogy törekvéseinket siker fogja koronázni. Így aztán megtörténhetik, hogy nem kell a múltra kínosan vissza­emlékeznünk s egy pillanatra sem tévedünk oly sötét helyekre, hova a reménysugarak be nem hatnak.

    De az egyes személyeken s társadalmi munkásságunkon át van még egy út, mely tovább vezeti a kicsiny embert: a hazához, mely fölséges tárgyról soha egy perczig sem szabad megfeledkeznünk, nem pedig éppen az újév első napján. Tudjuk, mily féltett kincsünk nekünk a mi imádott magyar hazánk. Szálljon e szent hazáért s mindazért, mit benne bí­runk, hő ima az istenhez, hogy áldja meg e hazát és nemzetit boldogsággal, dicsőségére.

    Boldog új évet kívánunk!

    Boldog újévet

  Az ó év utolsó estéjén  elalván

És az uj év felől eképen álmodám.

  Egy nagy fényes angyal a magas menyekből

A földre lebegett

Es a Jövendőről s minden emberekről

Ekép intézkedett:

  A családos apák, családjuk körében

Gond nélkül éljenek;

Pénzük mindig legyen és adót ezentúl

Sosem fizessenek.

  Pinzéjük jó borral s házuk vidámsággal

Mindig telve legyen,

S tajtékpipájukban — saját termésükből —

Jó dohány sercegjen.

  Az anyák jól adják férjhez lányaikat

S oly vőket kapjanak,

Akik anyósaknak egyetlen szavára

Mindjárt tánczoljanak.

  A lányok szivüknek egész érzésével

8 hűen szeressenek;

S akit megszeretnek — ha mindjárt királyfi —

Azé hogy legyenek.

  Az ifjak pediglen agglegények soha

Hogy ne maradjanak.

Fürjre vadászhatnak, ámde hozományra

Ne vadászgassanak.

  Bírák s tanítók jobb fizetést s nagyobb

Tekintélyt kapjanak,

Amazok a nagyok, ezek a kicsik közt

Hűn bíráskodjanak.

  Minden hivatalnok, állami, megyei

Csak délig dolgozzék

S nagy fizetést kapjon, mert kell, hogy délután

Kicsit szórakozzék.

  A földművesnek minden elvetett mag

Százszorosát adja.

A szőlőművesnek minden szüretkor, hogy

Telve legyen kádja.

  A kereskedőknél a vevők készpénzért

És sokat vegyenek;

Portékájuk, pénzük sok legyen, váltóik

Többé ne legyenek.

  Ezeket álmodtam s ahogy felébredék

Elmultak az álmok

  E kedves lap minden vevőjének boldog

Újévet kívánok.

  Csipkay Lajos

„Dekadencziában vagyunk erősen, ha­ladunk lefelé a lejtőn, mintha a jelenben újhodnék meg az általános erkölcsi romlás, mely régi  nagy államok sírját ásta meg.”

Karácsonyvárás. Százhúsz évvel ezelőtt nem is sejtették, hogy két egymás mellett álló/ülő ember mobiltelefonon, vagy közösségi hálón keresztül fog egymással beszélgetni, hogy az üdvözlő, ünnepkívánó kézfogást, mosolyt az okostelefon fogja közvetítetni, hogy az emberi közösség felett – legalábbis a világ fejlettebbnek tartott részén – a világháló kezd uralkodni.

  Az alábbi írás ismeretlen szerzője azon bánkódik, hogy az akkori közösségünkben hódítani kezd az „atheizmus” „… fensőbb lénynek érzi … félistennek képzeli magát … a,  magát tudásában tökéletesnek hívő ember fölényes gőggel nézi le nálánál tökéletlenebb   embertársát.”

  „Dekadencziában vagyunk erősen, ha­ladunk lefelé a lejtőn, mintha a jelenben újhodnék meg az általános erkölcsi romlás, mely régi  nagy államok sírját ásta meg.”

  Szavak, sorok, gondolatok, melyekről 120 év után is érdemes elgondolkozni.

  Szent karácsony ünnepére virradtunk ismét.

  Az emberi tudás hatalmas erővel döngeti a hitélet kapuját; de legyen ez az erő akármilyen fokozott, a kapu nemes, tiszta érczén megtörik az ostrom ereje, míg ember lesz a Földön, kinek cserébe a fejlődő tudás nem képes egyenértéket nyújtani több évezres hitéért, az Istenben való erős bizodalom nem is fog soha ki­hamvadni a hívő lelkekből.

    A történet avatott búvárai hiába fejtik ki nekünk molyette aktákból, avatag kö­vekből, hogy immár csaknem kétezer éves szent hitünk az isten-embernek tél szakán, jászolban, nyomorban történt születéséről legföljebb legendának jó, hogy ez a születés a valóságban sem nyomorban, sem jászolban, sem téli időn nem történhetett, mikorra a szeretet világhódító vallása karácsony szent ünnepét, mint az Úr születése napját a keresztyénség ünnep­napjai közé beiktatta: hivő lelkünk ere­jének egész teljével ragaszkodik az ősi hagyományhoz és szent karácsony ünne­pén száll az ének a templomok boltívem át a magasba:

  „Dicsőség az égben Istennek

  És békesség a földön embereknek!”

    Dicsőség és béke!

  Az első hirdette hatalmát, fenségét az Úrnak aki mindenek fölött való, a ki sujt és emel kinek  bűntető keze, ha olykor reánk nehezül is, el kell azt tűrnünk meg nem törő hittel azon tudatban, hogy nem javunkra esik-e a büntetés?! Az utóbbi meg lakozzék az emberi szívekben, nyilatkozzék meg az egymás iránt való szeretetben, elnézésben, emberi gyar­lóságaink kölcsönös megtűrésében.

  Hiszen minél fejlettebb, tökéletesebb lesz emberi tudásunk, annál inkább fényesebb tanú­ságtétele az az Isten dicsőségének, ki bennünket gondolkozó lényekké teremtett, s a béke jóleső, áldásos érzése a kinek szívébe megtért, az közelíti meg legin­kább az emberiség legfenségesebb esz­ményét.

  Ám amilyen örökigaz ez a kettő, olyan kevéssé fogamzik meg az az élet örvénylő forgatagában.

    Az ember, ahogy tudásában tökéletesedik, ahogy mind tágabb és tágabb tereit fedezi fel szomjúhozó szelleme az előtte addig ismeretlen világoknak; annál fensőbb   lénynek   érzi,  képzeli  magát és annál inkább hódit soraiban tért az atheismus. Félistennek képzeli magát gyarló tudásában, mely legyen bármilyen fejlett, tökéletlen fog maradni bizonyára az idők végtelenjéig,  viszonyítva a mindenségnek előttünk örök rejtekben való világaihoz, melyeknek   miszticzizmusába behatolni tudásunknak soha meg nem adatik.

  De az a, magát tudásában tökéletesnek hivő ember fölényes gőggel nézi le nálánál tökéletlenebb embertársát, ki  hozzá viszont bizonyos  irigységgel eltelve szi­vében,  gyűlölséggel  tekint  föl  és  meg­törik  az  isten-ember  szent  tana a sze­retetről emberi gyarlóságunkon, hogy soha egyek ne lehessünk magunk között; s bár ajkunk zengi az éneket Isten dicső­ségének, lelkünkben kiveszőfélben van a hit s békét hirdetve gyűlölség lakozik szivünkben.

    A mi kis világunk, ez a szűkös kör, melyben élünk, melyben munkásságunk mozog, melynek kerete magán- és köz­életünk cselekedeteit korlátolja, kicsiny­ben képe a nagyvilágnak. Sőt bízvást mondhatjuk, hogy a mi kórságos nya­valyák az emberiség erkölcsi életében tovaharapóznak és mind szélesebb-széle­sebb rétegeibe eszik bele magukat a tár­sadalmi osztályoknak, éppen a nagyból terjednek szét a kisebb társadalmi körze­tekre.

  A központokból származik át az erkölcsi fekély a vidékre mind szélesebb gyűrűkben, hogy lassan, de biztosan át meg átegye az emberiség minden szervét, minden rétegét, pusztító mérgével meg­mételyezvén a szivekben a valláserkölcsi szent érzést is.

    És pusztítanak köztünk az erkölcsi nyavalyák mindenféle nemei. Hivalkodva jár közöttünk a bűn, ha siker kíséri; mert a siker mindent kiment.

  Dekadencziában vagyunk erősen, ha­ladunk lefelé a lejtőn, mintha a jelenben újhodnék meg az általános erkölcsi romlás, mely régi  nagy államok sírját ásta meg.

    Mélyen elszomorító, sivár, de igaz képe ez a mi szűkös kicsiny világunk­nak éppen úgy, mint az emberiség társa­dalmának általában.

  Szent karácsony ünnepére virradtunk ismét.

    Ez ünnep szent napján legyünk leg­alább egyek Isten dicsőítésében és begyűl­vén templomaink boltívei alá, szálljon fel harmóniában az ének:

  ,,Dicsőség az égben Istennek,

  És békesség a Földön embereknek!”

    (Losoncz és Vidéke, 1898. december 25., XIX/52. szám)

    Lejegyezte és korabeli képeslapokkal kiegészítette:

Két lőtt sérülést szerzett

Csütörtök délben lövöldözésre került sor két férfi között, akik együtt utaztak egy személygépkocsiban.

  A füleki és losonci mentősök szállították be a losonci kórházba azt a férfit, aki két lőtt sérülést szerzett Gömörsíden – egyet a kezén és egyet a lábán. A férfi sérülései nem voltak életveszélyesek, a vele együtt utazó, és a jelek szerint konfliktusba kerülő másik férfi a rendőrség közlése szerint szinte sérülések nélkül úszta meg az esetet.

Nógrádban és Gömörben nem sok változást hoztak a helyhatósági választások.   Füleken a négy éve megválasztott Agócs Attila (Most-Híd) egyedüliként indult, így a győzelme nem okozott meglepetést.   A füleki képviselő-testületben tíz most-hidas, három MKP-s és két független jelölt foglal...

Nógrádban és Gömörben nem sok változást hoztak a helyhatósági választások.

  Füleken a négy éve megválasztott Agócs Attila (Most-Híd) egyedüliként indult, így a győzelme nem okozott meglepetést.

  A füleki képviselő-testületben tíz most-hidas, három MKP-s és két független jelölt foglal majd helyet: Czupper Tibor (Most-Híd), Fehér Ladislav (Most-Híd), Szakó Ladislav (Most-Híd), Eibner Róbert (Független), Kerekes László (MKP), Orosz Margit (Most-Híd), Tankina Jozef (Most-Híd), Visnyai Attila (Most-Híd), Anderko Zoltán (Most-Híd), Kelemen Erik (Most-Híd), Szvorák Zsuzsanna (MKP), Rubint Róbert, (MKP), Alexander Mede (Most- Híd), Ladislav Flachbart (Független), Gallo Csilla (Most-Híd).

  Rimaszombatban a  jelenlegi pogármestert, Jozef Šimkót (független) sem tudták megszorongatni, így maradt a pozíciójában.

  Losonc polgármestere szintén Alexandra Pivková (független) maradt, míg Tornalján Szögedi Anna (MKP) győzedelmeskedett.