#konyha

Hogy a képen látható nagy flakonra rátekerek egy nyomófejes adagolót, melynek a csöve leér az aljáig ?

A szexről fogok írni, mert felpiszkálták bennem a kérdést, hogy lehet-e jó kapcsolat szex nélkül és elég-e a jó szex a jó kapcsolathoz. Az összes általam közelről ismert kapcsolat és futó beszélgetések is azt mutatják, hogy a kapcsolatoknak talán 20%-a amiben rendben van a szex is meg a kapcsolat is normális. (A napokban verte bele az orromat a pszichológus, hogy NORMÁLIS, ha egy kapcsolatban vannak veszekedések, a jó kapcsolat a veszekedések után is működik tovább. A veszekedés normális. A hiszti, amit a gyerekkori emlékeim csaptak bennem ezt hallva, az olyan volt mint egy görcsös hányinger az agyamban. Meg kell tanulnom, hogy a vita normális, nem kell pánikba esni, sem világgá szaladni, sem összeszorított szájjal bezárkózni a fejembe. De ez most másról szól).

Próbálgattam ezt az analógiát kibontani, hogy a kapcsolat, amiben nem szexelnek, olyan, mint a KONYHA, AMIBEN NEM FŐZNEK. (ilyenkor amúgy nem kiemelni akarok dolgokat, csak mellé ültök a billentyűzeten és lusta vagyok átírni :/) Oks, van egy gyönyörű konyhád, felszerelve, nem is régi, működik is, de valahogy sosem főztök vagy csak nagyon ritkán. Pizzát rendeltek? A pizzához leültök az ebédlőben? Megterítetek a pizzának? Vagy leültök együtt a tévé elé, az öletekben a pizzásdoboz, filmet néztek és esztek, elkunyizva egy-egy szeletet a másikéból? Mert ez azért nem hangzik rosszul. Hiszen a lényeg, hogy jóllaktatok és elégedettek vagyok a pizzával, mint étel.

Esetleg egyedül eszed a pizzát, utálod az érzést, hogy magányos vagy, a másik a melóhelyén eszik, otthon, este már nem. Max egy kis nasit a tévé előtt, de attól neked végül csak gyomorrontásod lesz, de amire a lelkedben számítottál, a nagy közös főzésekre a konyhában, arra hiába vársz. Pedig azt mondta szereti, hogy ő is vágyik erre az élményre. És veled. Ha rákérdezel, dühös lesz. Nincs erre ideje, már nem éhes mire hazaér, ám ha főzöl valamit, ő szívesen megeszi. Vagy amíg te főzöl ő odaviszi a laptopját a konyhába és ott tumblizik amíg főzöl. Baszdmeg, neked semmi se jó?

A szexuális kapcsolat az egyetlen alapszükségletünk amihez egy másik ember is kell, ám aminek a kielégítése halasztható. Ha nem eszel, megdöglesz, ha nem iszol, megdöglesz, ha nem alszol, megkattansz és meghalsz, ha nem szexelsz abba nem halsz bele, de egy idő után valami marhára elbaszódik benned, sorvadozik, pusztul, felborul, összezavarodik. A szexuális kapcsolat nem az orgazmus miatt kell, ez nyilvánvaló. Szóval eszed a pizzát nap nap után egyedül a konyhában, amit arra készülve építettél fel, hogy ott majd mekkora élet meg micsoda élmények lesznek. Új ízek, egzotikus ételek. Jóllakottság és magabiztosság. Meddig érdemes várni, hogy a másik megadja azt amit amúgy a viselkedésével, a szavaival ígért? Mikor lesz megint olyan, mint első 1-2 alkalommal a nagy közös főzés, amiről azt gondoltad, hogy ha később csak hetente van ilyen már azzal is boldog leszel? Tényleg a főzés miatt boríts fel egy kapcsolatot? Hiszen ehetsz! Főzhetsz magadnak! Senki nem tiltja meg. Esetleg elmehetnél egy étterembe…. nade otthon a szuper konyha! És az étteremben nincs közös főzés, csak valamiféle kiszolgálás. Jó kapcsolatban vagytok, beszélgettetek a dologról. Megért téged, csak nem éhes. Főzni meg nincs ideje. Annyi minden foglalkoztatja, annyi baja van, légy megértő. Hát, ja. Mintha neked semmi más bajod, dolgod nem lenne. Aztán miféle közös élmény az, ami ultimátumhoz kötődik? Szombat este, ha törik, ha szakad főzünk, különben vége! Persze az is előfordulhat, hogy a konyha kezd pusztulni. gyűlnek a kávéscsészék a mosogatóban, a morzsa a pulton, romlik a gyümölcs a hűtőben, hiszen, ha úgy se érdekli… persze, magadért legyél igényes, még az vagy, de a gondolataidban már ott lebeg, hogy minek ez a nagy konyha?

Na az sem kevésbé megrázó, ha megismerkedsz valakivel, randi, randi, felhívod magadhoz, film, borozás, felszabadul beszélgetés, önfeledt nevetgélés aztán amikor ajánlanád, hogy összeütsz egy omlettet, hát ő nem szeret főzni. A szagát se bírja. Rendelnéd a pizzát, hát ő nem éhes. Nem, később sem lesz az, de te csak rendelj. Ő maximum egy falatot eszik, ha neked kellemetlen, hogy csak te eszel. Nem, köszöni, mást sem kér, nem a pizzával van baj, egyszerűen ő nem eszik. Soha nem is szeretett se főzni, se enni, most meg már kifejezetten vigyáz az alakjára. Fogod a kezedben a telefont és arra gondolsz, amikor a fülledt erotikát sugárzó reblogjai után kiverted a csöcsös fotójára. Ez most, hogy? Persze, barát még lehet. Cserélgethettek recepteket. Eh.

Átalakítod a konyhát, hátha akkor… hátha az a baj, hogy más az ízlése. Talán túlságosan irányító vagy és olyan lett amilyet te elképzeltél. Nem volt vita, de talán nem merte elmondani, hogy ő hogyan szeretné. Lehet, hogy az a baj, hogy egyben van a konyha meg az ebédlő? Jobban el kéne választani a dolgokat? A konyha néha kupis, meg mocskos na, azzal a sok lével meg maszattal. Az ebédlő lehetne akár elegáns is, lehet az kéne ahhoz, hogy legalább együtt egyetek. Aztán majd talán a főzés is menni fog. De az együtt evés az olyan meghitt. Beszélgetni, bort inni, odaadni ezt-azt a másiknak, kitalálni mi legyen a vacsora másnap, meghallgatni a napját, elmondani a napodat, megsimogatni… óóóó, persze, leszopnád szívesen, elmosogatnátok együtt, ha akarná, hiszen szereted. Az már majndnem főzés. A barátaid nem értik minek ölöd bele az energiát, a régi sem volt régi és szép volt, drága. Minek ennyi gép, meg edény, ha nem is főzöl?

Oké, szakítasz és keresel egy szakácsot. Nem enged a tűzhelyhez. Ő tudja, ő főz, te ülsz és örülsz. Ez az elgondolás. És örülsz is eleinte. Mindegy hány kiló vagy, mindegy, hogy zsíros-e a hajad, szőrtelen-e a puncid vagy a lábad, a szakácsod főzni fog neked. Aztán oda ül melléd az ebédlőasztalhoz és nézi, ahogy eszel. Hogy jó-e az étel. A menü hetente ismétlődik. Tejberizst nem főz, mert az pepecselős. Ezeket, amiket szokott, ezeket akarja tökélyre fejleszteni. Kezded úgy érezni, hogy bárki ülhetne helyetted az ebédlőasztalnál. Háromfogásos vacsorával készülsz. A sütőben ott fortyog az étel, a fagyasztóban a fagylalt, az ebédlőasztalon bor, sajt, gyümölcs. Végre csönget. Az ajtóban állva visszaadja a szakácskönyvet amit kölcsönkért. Álltok az ajtóban, hosszasan ecseteli, hogy szerinte miért szarok a receptek benne. Nem akar bemenni. Azt mondja, siet. Úgy tűnik, találsz valakit, aki ha nem is szenvedélyes szakács, de szeret főzni és megvan az élmény, együtt főzök, együtt esztek. utálja a fűszereket. Szerinte te elsózol mindent. Szerinted semminek sincs íze.. Húzodozol a közös főzéstől. De közben olyan jókat beszélgettek, és jól is néz ki, és próbálkozol vele, hogy rendelhetnétek kaját a sarki kifőzdéből. De szerinte egy rendes család maga főz, az anyja is így csinálta, neki ez tetszene. A barátnid dicsérgetnek, hogy milyen szépen lefogytál… Oks, és végül, te vagy az, aki nem főz. Vagyis csak egyedül kutyulgatsz. Mert egyáltalán nem bízol benne, hogy jól főzöl. Néha kiposztolod, amit készítettél és a fotóra rágerjed mindenki. De így az ízét nem kell tesztelni. Se a terítést, se a konyha felszereltségét. És azt sem kell megélned, amikor megkérdezed, hogy kérsz még? És azt mondják, kösz nem, elég volt! Mert az valahogy még mindig rossz érzés neked. Ahogy az is, hogy megkérdezd a másiktól, hogy mit enne, és felajánlani, hogy te szívesen megfőzöd vagy megkérdezni, hogy lenne-e kedve együtt főzni. Mindig iszol bort miközben főzöl. Ez maradt meg a „közös” élményből. Pedig jól főzöl. Igényesen, odafigyelve a részletekre is, és a konyhád patyolat tiszta, az ebédlőd otthonos. De nem kockáztatsz.

Máshol eszel. Ő is máshol eszik. De van egy adag kovász a hűtőben, amit életben kell tartani. Megígértétek a szülőknek. Láttad, hogy kávézik a konyhában. Igyekszel korábban kelni.

Kurvanagy társasági esményeket tartotok. Mindenki hoz valamit, főztök, nagyokat zabáltok, egy okádék a konyha utána, de van egy élményetek arról, hogy történt valami az életben.