#kontroll

Composers have a huge responsibility when they're hired to write music for movies. They need to set the right tone for not only the scene itself, but for the whole arc of the movie's storyline. Submitters sent in their favorite choices for movie music that set the tone in this way, and now you get to vote for the best one!

Kontroll s a 2003 Hungarian comedy–thriller film. Shown internationally, mainly in art house theaters, the film is set on a fictionalized version of the Budapest Metro system. "Kontroll" in Hungarian refers to the ticket inspectors checking to ensure a rider has paid their fare. The story revolves around the ticket inspectors, some riders, and a possible killer.

The music for this film was by an indie electronic band called Neo, a collaboration between Mátyás Milkovics & Márk Moldvai.

Beauty and the Beast is a 1991 Disney animated film which was the third movie in the so-called Disney Renaissance. Based on the French fairy tale and set in 18th-century France, an enchantress transforms a selfish prince into a monster as punishment for his cruelty. Years later, a young woman named Belle offers the Beast her own freedom in exchange for her father's. To break the spell, the Beast must earn Belle's love before the last petal falls from his enchanted rose, lest he remain a monster forever.

The score for this film was composed by Alan Menken.

Propaganda from the submitter, @tj-dragonblade:

As a teen, Alan Menken's big-three Disney scores got into my blood and made me dream of being part of that orchestra, part of the team that could bring such evocative music to life. "West Wing" remains one of my favorites to this day; it does excellent work in setting and guiding and changing the tone, in telling the story through a bit of the film that has very few lines of dialogue. The way it leads off with a haunting twist on the 'be our guest' theme and then just flows into this eerie hypnotic soundscape, the winds and the strings carrying us through; we get a little nod back to the theme from the prologue, then the horns come in with a little foreshadowing motif from 'beauty and the beast' before all hell breaks loose. The fear and fury and desperation, the sorrowful little swell of regret, the pure adrenaline of the chase and the rescue - it's all so fantastically communicated in the music and it never fails to sweep me along in its wake.

Ott kezdődött, hogy volt egy korábbi tréningen egy feladat. Fogalmazz meg öt olyan rossz tulajdonságodat, amiről azt gondolod, hogy a párkapcsolatodat rombolja. Teremtsd meg a dolog szertartását, aztán fogd a kavicsot és a kaviccsal együtt dobd el a picsába az összeset. A résztvevők háromnegyede nem csinálta meg a gyakorlatot. Én se. nem azért mert leszartam (mondjuk magyarázata mindenkinek volt, hogy miért nem :D), hanem mert éreztem, hogy ez nem ennyi, nekem ez nem egy óra vagy egy este, több évtizednyi átgondolnivalóm van, ha nem az a cél, hogy csak letudjam a dolgot. KÉT TELJES ÉVIG gondolkodtam. Aztán újra elmentem ugyanarra a tréningre, és a mellé, amit már biztosan tudtam, nagy nehezen összevakartam még 4 szar tulajdonságot és megcsináltam a rítust, a Margit hídról a Dunába dobtam a kavicsot, és vele együtt az összes szart, hogy már többet ne zavarja az életemet. Most jól meg tudtam csinálni. Tudtam mi az, és hogy meg akarok tőle válni. Nem csak a feladatot akartam letudni. Most már a kontrollszülő türelmetlenségem ott lapul a Duna mélyén, felette 8 méter víz.

Igazoló fotó

A türelmetlenség nem sürgetés, nem lenézés vagy megvetés a másik felé, a türelmetlenség a feszültségszabályozás hiánya. A feszültségé, ami a bizonytalanságtól keletkezik, hogy nem tudom mi történik vagy mi fog történni. Vészhelyzetet kiált az idegrendszer olyankor is, amikor nincs vész, csak lehet, hogy valami veszélyes. Esetleg. Talán. Lehet. A türelmetlenség romboló. Mert inkább elfogadja a biztos rosszat (kikényszeríti a választ, a döntést a másikból) minthogy megbirkózzon a saját félelmével, hogy fájni fog. (Így biztosan) Én a türelmetlenséget tanultam. Az egész teperős, terepjáróként való működést tanultam és elfogadtam erénynek. Mi nem állunk meg, amit kitaláltunk, azt megcsináljuk, és nem várunk, mert, aki megáll, meghal. A kontroll nem birtoklás, hanem a feszültség, hogy bármi megtörténhet. Kiderül, hogy a megérzéseim hazudnak, az álmaim nem megvalósíthatóak, a realitások súlyosak, a tények makacs dolgok -- és akkor mi lesz? Feladat lesz, fájdalom lesz, munka, idő, szembenézés, változás. Legyen akkor most, kontroll alatt amikor készülök rá, ne váratlanul. -- ez a sürgetés, a türelmetlenség. De a lényeg, hogy már van erőm, nem írni, nem kérdezni, nem kényszeríteni, nem akarni változtatni azon, ami nem az én dolgom. A világnak csak nagyon kicsi darabját tudjuk meghajlítani, ezek mi magunk vagyunk. Amikor az ember elveszti ezt a fajta türelmetlenséget, elveszít egy rakás felületet, ahol sérülhet. Mondjuk, olyan keveset beszélek emberekkel, hogy egészen ijesztő. Ijesztő, hogy az milyen jó. Engedni a többi embert olyannak lenni, amilyen, és csak nézni, figyelni, és észrevenni a változást és a pici jeleket. Néha fáj nekik, néha örülnek, bizonytalanok, néha magabiztosak, néha nem szerethetők.

Amúgy, én olcsón megúsztam. Volt akinek taknya-nyála folyt, miközben elsiratta a 30 elbaszott évet az életéből. Valmi faszság miatt, amit mondtak neki, hogy az úgy majd jó lesz. Úgy kell csinálni, és jó lesz. De nem lett jó. És az ember 10-20-30 évig csak nyomja és nyomja, hiszen mondták! Így csináld! Nem kérdőjelezzük meg. Sosem azért rossz mert valamit rosszul csinálunk. Azt hisszük jól. :)

A narcizmus mellett ez a másik szó ami szegény egy hatalmas vörös zászlót hord magával, teljesen érdemtelenül. Ha mi kontrolláljuk az életünket, akár másokra vagy a jövőre kiterjesztve, azt észre sem vesszük, azt teljesen normálisnak találjuk, ellenben, ha más szeretné megszerezni vagy visszanyerni a stabilitását az által, hogy kontrollt gyakorol a dolgok felett, azt agressziónak és főleg a belügyeinkbe való beavatkozásnak vesszük. Pedig a lényeg az, hogy stabilitás. Amikor anyád mindent meg akar mondani, eldönteni, meghatározni, akkor ami igazán (és egyedül) számonkérhető rajta, az az, hogy mitől retteg? Mi az a hatalmas méretű félelem, ami átjárja? Ami indokolja azt, hogy csak úgy érzi magát biztonságban, ha tudja mi történik vele, veled, a dolgokkal, a világgal. Ha valaki kiírja a tumblin, hogy az anyja megmondja mikorra érjen haza, kb mindenki egyszerre hördül fel, és szólítja fel az illetőt, hogy azonnal szakítsa meg a kapcsolatot a toxikus szülővel. (nem mondom, hogy ez soha nem megfelelő reakció!). A szülő pedig semmi mástól nem fél jobban, minthogy a szeretett gyerekének valami módon baja esik. Ezer módon gyakorlunk kontrollt és rengeteg félelmünket oldjuk fel ilyen módon. Amikor megtervezed a jövőt, kontrollt gyakorolsz, csak úgy nevezzük, hogy előrelátás. Amikor veszel a pasidnak egy új pólót, kontrollt gyakorolsz a megjelenése felett, hogy elkerüld a szégyenkezést, csak úgy nevezzük, gondoskodás. Amikor megkérdezed a barátodtól, hogy oké, hogy találkozunk, de hánykor és hol -- akkor stabilizálod a benső világodat, kiszámíthatóvá és tervezhetővé teszed a következő időt. Ha a másik azt mondja, hogy mittudomén, majd ahogy (nekem) alakul, akkor ő magához ragadta a kontrollt, mert őt viszont az stabilizálja, ha nem kell döntenie, mert ő a döntéstől retteg.

Alapjában rengeteg időt töltünk azzal, hogy domináljunk vagy elkerüljük mások dominanciáját vagyis kontrollt gyakoroljunk, vagy elkerüljük az érzést, hogy mások kontrollt gyakorolnak felettünk. Pedig legtöbbször nem legyőzni akarnak, főleg a szeretetkapcsolatainkban, csupán stabilizálni az érzelmi világukat, megszabadulni a félelmeiktől.

Van még egy gondolat, ami ide kapcsolódik. Kinek adod meg a lehetőséget, hogy uralkodjon a lelkeden? Ki az, aki leköti a gondolataidat a pozitív vagy negatív érzelmeidet? És ez utóbbi az izgalmas. Akit szenvedélyesen gyűlölsz vagy folyamatosan utálkozol vagy megpróbálod bántani, az ugyanúgy uralkodik a lelkeden, mint, aki a rajongás miatt foglalkoztat. Átadtad a marsallbotot. Az én mumusom a lebegtetés. Munkában, magánéletben, a valahogy majd lesz dolgokat nem bírom sokáig. Nem az a lényeg, hogy a dolgok úgy legyenek, ahogy én akarom, csupán az, hogy tudjam, hogy hogy lesznek. Mert van egy vastag idő, amíg egyébként mindegy hogy lesznek, de szeretem kitűzni a célokat, a találkozókat, tudni a határidőket, kereteket, hogy az összes fennmaradó idővel szabadon gazdálkodhassak, és mégse fenyegessen a megbízhatatlanság vagy a kiszámíthatatlanság vagy a konfliktus veszélye. Ez stabilizálja a belső világomat. Persze, ha nagyon szerelmes vagyok, képes vagyok átadni az irányítást, ám, ha nem veszik figyelembe az igényeimet a biztonságra, akkor egy nap, minden előzetes figyelmeztetés nélkül visszaveszem és csá. És ahogy visszakerül a kontroll, lenyugszik minden, és elkezd működni is. Ám, ha megfelelő emberrel vagyunk kapcsolatban, és van önismeret, önreflexió és még kommunikáció is, akkor a kontroll sokkal ritkábban okoz összezördülést -- mertugye érzelmileg stabil kapcsolat.