Mit érzel, amikor elvesztesz valakit, aki nem is volt soha a tiéd? Megmondom. Mintha kitéptek volna egy darabot belőled. Mintha lyukat ütöttek volna a mellkasodba és kést forgatnának a szívedben. Két angyalt ismertem. Az egyik az őrangyalom, aki mindig velem lesz és vigyázni fog rám. Őt 2007-ben vesztettem el, de tudom, hogy még mindig mellettem van. És ott a másik angyal. Vállig érő szőke haj, hatalmas kék szemek, pirospozsgás arc, huncut tekintet és gyönyörű mosoly jellemezte. Csupán három éves volt. A szülei bántalmazták, én pedig nem éppen a legjobb helyen és időben találkoztam vele, ennek ellenére azonnal kialakult közöttünk az az elengedhetetlen kapocs, ami az anya-gyermek kapcsolatot jellemzi. Egy hetet töltöttem vele, kiismertem minden kis rezdülését. Mondókákat tanítottam neki, énekelgettünk, hatalmasakat játszottunk és nevetgéltünk együtt. Ma pedig elvették tőlem. Pedig ami azt illeti sosem volt az enyém. Való igaz, hogy törvényesen jó pár évig nem is lehetett volna, de ezáltal úgy érzem, mintha kitéptek volna belőlem egy darabot. Nem bírom elviselni, hogy nem hallom tündéri kacaját. Hogy nem hozza oda a rózsaszín ruhácskáját, hogy segítsek neki felhúzni. Hogy nem fonhatom be többé a haját. Hogy nem számolgatjuk az embereket a helységben, majd miután ötnél megakad, segítsek neki. Fogalmam sincs, hogy milyen sorsa lesz ennek a kislánynak, de csak remélni merem, hogy minden rendben lesz és, hogy jól bánnak majd vele. Jól? Dehogy. Tökéletesen. Ő a legjobbat érdemli. Kicsit aggódom, hogy őszinte legyek. Ma került hozzájuk, ők pedig még nem ismerik Angyalt annyira, mint én. Remélem rendesen felvilágosították őket a pici szokásairól. Tudják, hogy 10 perc múlva, ha megunja az evést minden étkezésnél, muszáj engedni, hadd játszon, de közben etetni kell és itatni, mert amúgy eszik ő, csak nem lehet lekötni túl hosszú ideig. Vagy, hogy kedvenc játékai a gyurma és a babák. Azokkal órákig el tud játszani. Szereti a konyhai játékokat, például "főz" és "mosogat". Nem lehet neki olvasni, mert nem bír annyit ülni, viszont nagyon ügyesen segít bármiben, amiben csak tud. Például vizsgálatnál megnyomja a vérnyomásmérő gombját. És azt sem árt tudniuk, hogy néha ugyan szól ha pisilnie kell, még pelenkára van szüksége. Általában halkan beszél és mindenre rávágja, hogy "ja", amit én mindig kijavítok "igen"-re, és ügyesen most már sokszor magától is azt mondja. Összességében csak annyit kívánok neki, hogy boldog legyen és, hogy tisztességesen és szeretetben neveljék fel. Úgy, ahogyan én tettem volna. Nagyon rég volt, mikor ennyire kötődni kezdtem valakihez, az sem ért túl jó véget. Meg kéne tanulnom távolságot tartani, ám ameddig ez nem megy, csak védem magam egy fallal, mint mindig. Tettetem, hogy jól vagyok. Az mindig megy.