Mikor szombatonként, kora reggel indultam neked piacra virágot venni a felhők felett jártam.

Mivel dadogok, útközben többször elismételtem magamban, amit a kofának fogok mondani: „Öt szál liziantuszt kérnék szépen.” - ez volt a kedvenced.

Leküzdöttem legnagyobb démonomat, a beszédet, s kikértem a csokrodat. Hazafele még beugrottam a kedvenc péksütidért, s boldogan sétáltam a közös otthonunk fele.

Pont akkor nyitogattad a szemed, mikor megérkeztem. Az ágy szélére ültem, megpusziltam a homlokodat és annyit mondtam: Jó reggelt! - majd a hátam mögül elővettem a virágot.

Egy valamit nem tudtam, meg sem fordult a fejemben. Hogy akkor már nem én voltam az első. Mással beszéltél titokban. Közben én szombatról szombatra megismételtem ezt a történetet.

Majd nyár végén eldobtál, mint egy darab szemetet. Hat év után.