« Impossible AU || Wilson-Cole
MiĂłta Bucky lezuhant a vonatrĂłl Ă©s felĂ©bredtem jĂ©gbörtönömbĹ‘l, rĂ©gĂłta tudtam hogy sosem lesz más. És ez rendben is volt. Megvoltak a magam harcai, amiket senki más nem harcolhat meg helyettem Ă©s a csapatom, akik számĂtanak rám; nem is volt szĂĽksĂ©gem másra. Legalábbis Ăgy gondoltam nagyon sokáig, mĂg nem kĂ©nyszerĂĽltem menedĂ©ket lelni a barátom családjánál. ElĂ©g volt egyetlen pillantás azokba a barna, nagy Ĺ‘zike szemekbe, hogy most amikor Ă©vekkel kĂ©sĹ‘bb már kĂ©sz nĹ‘vĂ© Ă©rett azonnal a vĂ©gzetemĂ© legyen. Tudtam rĂłla, hogy Samnek volt családja; ám a dolgaik sajnos nem Ă©ppen Ăşgy alakultak, mint ahogy Wilson szerette volna. A hazája Ă©s a családja között örlĹ‘dve Ă©lte az Ă©letĂ©t Ă©s mĂg a kötelessĂ©gtudata bizonyult erĹ‘sebbnek, addig kapcsolata a nejĂ©vel Ă©s lányával megromlott, Ăştjaik pedig elváltak egymástĂłl vĂ©gleg. Éppen ezĂ©rt lepett meg a dolog, amikor kĂ©nytelen voltam bĂşjkálni Ă©s Wilson sietett segĂtsĂ©gemre. Miután kiszabadĂtottam a börtönbĹ‘l Clintet, Samet, Scott-tot Ă©s Wandát mindenki a szĂ©lrĂłzsa más irányába szĂ©ledt szĂ©t, elbĂşjva a törvĂ©ny elĹ‘l.Â
Renegátokká lettĂĽnk, igyekeztĂĽnk meghĂşzni magunkat. Vagyis csak prĂłbáltam volna, de nekem nem volt hová mennem mint a többieknek. Ez a kor nem az Ă©n világom volt, egy Ĺ‘skövĂĽletnek Ă©reztem magam mindig is; valakinek aki nem idevalĂł, egy letűnt kor szĂĽlöttĂ©nek. Egy korĂ©nak, ahol mĂ©g más Ă©rtĂ©kek szerint Ă©ltek az emberek. Sosem találtam igazán a helyem Ă©s ha nincs a SHIELD vagy a BosszúállĂłk mĂ©g magányosabb lettem volna Ă©s cĂ©ltalan. Talán ezĂ©rt is fáj, hogy mi törtĂ©nt velĂĽnk, hogy törvĂ©nyen kĂvĂĽlivĂ© váltunk.Â
Hiszen én amióta tudom az eszem mindig is egyetlen dolgot akartam: helyesen cselekedni. És most sem tettem másként, még ha ezt a kormányok és vezetők képtelenek is belátni. Még akkor sem, ha emiatt magányra és remete létre kárhoztatom magam és mindazokat, akik hisznek bennem töretlenül. Sam volt az, aki nem hagyott magamra most sem és meginvitált a volt nejének farmjára. Azt mondta, hogy ott biztonságban leszünk, távol mindentől. Én pedig hittem neki, és most lassan egy hónapja élek itt a Noors család farmjának pajtájában.
Elgondolkodva pĂĽffölöm a pajtában felállĂtott boxzsákot, amit többnyire szabadidĹ‘mben szoktam a feszĂĽltsĂ©g levezetĂ©sre használni vagy, ha Ă©pp tele van a fejem mindenfĂ©le gondolattal. JĂłl esik ilyenkor kicsit kiszakadni, hagyni hogy megszűjön a világ Ă©s csakis egyetlen pontra fĂłkuszálva ĂĽtni Ăşjra Ă©s Ăşjra, mĂg a korgĂł csomrom nem jelzi ideje abbahagyni Ă©s eltelt a nap.

















