#idegbaj

A passzív-agresszív kurva nénikéd! Erre legutóbb figyeltem fel, akkor világosodtam meg, hogy milyen dühítő viselkedésforma. Most arra jöttem rá, hogy ez már kóros lehet. Meg arra jöttem rá, hogy elképesztően sokat fejlődtem (ez mondjuk jó), mert pár éve még nemcsak elszenvedtem volna csendben, hanem tényleg nyomorultul éreztem volna magam. Annyira tiszteletben tartottam, hoogy más felnőtt emberek azt csinálnak és mondanak amit csak akarnak. Na, ez igaz is, csak nem következmények nélkül. A játszma akkor él, ha a másik forgatókönyve szerint játszod a szereped. A kommnikáció fárasztó dolog, olyan mintha folyamatosa sepernéd az utat. Passzív-agresszív viselkedés, ha a másikat felesleges magyarázkodásra kényszeríted azzal, hogy információt tartasz vissza. Nem tudod máshogy uralni az eseményeket és a saját indulataidat. Passzív-agresszív viselkedés, ha a másikban szándékosan keltesz feszültséget alacsony szintű hatalmi fegyverekkel. Ha óvatoskodni kell mert könnyen megsértődsz. Legyen ahogy akarod, leszarom. Bújtatott agresszió. Ja, a sértődéssel vádolás is passzív-agresszív viselkedés mert a másik valós és jogos érzéseit devalválod. (nem könnyű különbséget tenni, ez tény) Én tudtam előre, hogy ez fog történni felkiálltások -- akkor miért nem mondtad, baszod? ja, hogy mert nem tudod normálisan elmondani a véleményedet, az érzéseidet? Hagyjuk, majd megoldódik, mondod miközben érezhető, hogy a másiknak fontos az adott dolog. Ez kényszerítés és az én fogalmaim szerint elhagyás. Te nem fogod csinálni, és vélhetően a másikat is le fogod baszni utólag, ha csinálja. A gyakran megjelenő szarkasztikus humor megakadályozza a valódi érzések kommunikációját. A szarkasztikus humor szórakoztató, de olyan mint az utalgatás, elbizonytalanítja megalázza az embert.

Szóval, nem tudja kimutatni a dühét, nem tudja a gondolatait, saját magát megfelelő módon képvisleni és érvényesíteni. Segítségre szorul valójában. De attól még az ember agyára tud menni. Megoldás kétféle van. Elkerülni őket jó messzire. Higgadtan képviselni magunkat teljes mellszélességgel és vállalni a következményeket. Ez valószínűleg dühöt fog kiváltani, de nincs más járható út, csak az, ha igyekszünk példamutatóan kommunikálni.

Ez akár külön posztot is megérdemelne, de irtózom tőle, hogy ennyi negatív dolgot szemeteljek a blogomra. Az lenne a címe, hgy "mert megérdemlem" Ő nem szokott eljárni sehova, igazán megérdemli, hogy kirúgjon a hámból... (ugyanezzel a szöveggel megy el minden héten bulizn, inni) Neki alig volt pasija (öhm. a férjét vagy négy faszival csalta meg, és nem tudom mik számítanak pasinak, de elég sokról tudok, mondjuk boldog szerelmei tényleg nem nagyon voltak), de a sírásrívás azon megy, hogy lesz-e még neki faszija. Nem tudom, nem tudom, amikor nem vagyok szerelmes, engem ez a dolog nem érdekel, hogy nekem mikor lesz faszim vagy lesz-e egyáltalán. Jó, én nem vagyok mérvadó. Próbálok empatikus lenni, csak nehéz mert azt mondja ő szerelem nélkül nem tud... de idegen faszikkal csókolózik a bulikban. Szerintem mindent lehet szerelem nélkül is, meg mindent lehet mindehogy. Én nem akarom, de attól még szerintem lehet.

Ez több ismerősömre is jellemző: "Én nem eszem sokat!" című bejegyzés lenne Kapcsolódik a passzív-agresszívhez is. Nem kell boltba menni vacsorát vásárolni, mert van egy kis diétás rágcsa, ő már nem szokott ilyenkor vacsorázni, vigyáz a vonalaira, nem éhes, szerinte kibírjuk. 20 perc múlva: ő farkas éhes, álljunk meg egy étteremnél és együnk. Majd ezzel a lendülettel be is tol egy adag (diétás :D) rántottsajtot, rizzsel és áfonyalekvárral. Tényleg, megmagyarázza, hogy miért diétás. Én meg drága pénzért ott kanalazgatom a levesemet, miközben valóban nem vagyok éhes. Ja és naponta egy üveg bor lecsúszik. Az önmagában 500 számolatlan kalória. Ha ezt mondom, akkor néz rám, hogy jóóóó, de a nélkül nem tud lelazulni és aludni. :D értem, csak nem szabad elfelejteni amikor az a panasz, hogy miért nem tud fogyni. Napközben, egy padon ücsörögve a vacsora bevásárlásból bevág egy fél kiló szőlőt megy egy cukrozott brióst. Majd hazaérve másfél pizzát és egy fagylaltot azzal, hogy ő ma még semmit sem evett, erre várt egész nap. Öhm, kétembernyi reggeli és minden kávézás mellé elfogyasztott valami szénhidrát után. Kólát iszik, mert ha leesne a cukra, akkor rosszul lenne. Amikor finoman megkérdezem, hogy nem gond-e ennyi cukros dolgot enni, akkor azt mondja, hgy nem gond, mert a reggeli méréseknél rendben van a cukra, ennyi belefér. Nem kicsit túlsúlyos. nem értem, nem értem, nem értem! Én is nehezen tartóztatom meg magam. Van is túlsúly rajtam, le kéne mozogni valójában. Még azzal sincs bajom, ha valaki felvállalja, hogy baszki, imádom a tésztát, édességet, ebbe fogok beledögleni, de ez van. Az emberi gyengeség elfogadható, tolerálható, az őszinteség szerethető. Az önámítással nem tudok mit kezdeni. Az is dühít amikor az önkontroll hiányából adódó problémákat viszont a környezetére terheli. Betegségek, mozgással és terhelhetőséggel kapcsolatos problémák.

Nem vagyok kellően empatikus? Kritikus vagyok a környezetemmel? Biztos igaz mindez is. Ezért is szégyellem amikor ilyesmit le kell írnom, mint ez a mai poszt. De mit tegyek, ha feszít, bosszant? Nem két napja, hanem most tetőzött. Szembe kéne állítani a dologgal és felforgatni az életét vagy éppen megmenteni? Nyilvánvalóan kóros a dolog. Egyiknek sincs szüksége segítségre. (jah és nem fizet ki 14 ezret pszichológusra, neki arra nincs pénze, de kifizet összesen 20-at kártyajósra meg auraterápiára meg faszomtudja mire)

Most így a végére teljesen világos, hogy magamban kell ezeket rendezni. Valahol azon a vonalon vannak gondjaim, hogy mit várunk el, mit tartunk megengedhetőnek és mi a felelősségünk egy barátságban.