#hrabal

Lélekben tehát készült rá.

Már otthon, a libeňi lakás erkélyén állva is ezt tervezgette. Mesélte egyszer mellettem ülve a kocsiban, hogy az utolsó pillanatban gondolta meg magát, amikor rájött, hogy az erkélye pontosan a ház főbejárata felett van, és ha rázuhanna valakire, az ő életét is kioltaná. Ezt a lehetőséget tehát elvetette. Aztán kitalálta, hogy könyveket rak stószba a szobaablak elé, és arról fog elrugaszkodni. Be is hordott egy csomó könyvet, de amikor nagy nehezen felmászott rájuk, lezuhant, hanyatt esett, beütötte a szemét, és monoklija lett. Onnantól fogva már nem volt számomra humoros az egész. Egyértelművé vált, hogy csak idő kérdése, mikor fogja újra elszánni magát. A főorvos úr azt is nyilatkozta az egyik lapnak, hogy Hrabal úr kihajította az ablakon a tévékészüléket, hogy lássa, hogyan zuhan, hogyan puffan. Totális hülyeség! A készülék ugyanis túl nagy és nehéz is volt ahhoz, hogy elbírja és odacipelje az ablakhoz. A kórházban sajnos nem javítottak Hrabal úr állapotán. Nem tudták meggyógyítani, talpra állítani. Amikor a rehabilitációs nővér odalépett az ágyához, dühösen elzavarta őt. Minden maradt a régiben. Talán egy pszichológus segíthetett volna rajta. Erre viszont nem került sor.

Önnön döntésétől, bátorságától fosztotta meg a kórházban született legenda.