Elfogult kritika a ma esti Wagnerről...
Hosszú hetek idegtépő próbafolyamata után, amikor már egy nézésből tudtam, hogy mennyire utálják az egészet és hogy milyen hisztis kurva az összes művész, ma este megvolt a Bolygó Hollandi premierje a Szegedi Szabadtérin. Bevallom kicsit féltem: nem ismerem Wagnert, amit tudok Róla, az annyi, hogy nehéz műfajt csinált, hogy több órás operákat írt. Erről a műről annyit tudtam, hogy bár az egyik legkönnyebben emészthető operája, de nincs happy end, a hollandi csaja, mikorra beteljesedhetne a szerelmük a mélybe veti magát (a marha!, csak hogy bebizonyítsa, hogy Ő baromi hűséges, és inkább meghal, mintsem hűtlen legyen a faszihoz, amivel mellesleg örök kárhozatra ítélné.)
Szóval 9-kor kezdődött. Van egy olyan hangulata ennek, hogy ezt mindenkinek át kell élnie legalább egyszer. Tökmindegy, hogy az egy Nyomorultak, egy István, a király vagy épp egy Tévedések vígjátéka: amikor felhangzik a “Szeged híres város” kürtön, hogy hívja a népet, mert nemsoká kezdenek, az ember beleborzong a tudatba, hogy valami olyasminek lehet a részese, ami egyedi és megismételhetetlen.Orrvérzés szektor persze, mert ott csak 4400 a jegy, de remek hely, középen, minden belátható. A zenekar az árokban, a népek csittifittiben, érdekes módon mindenki tudja hol van, tud viselkedni, ez mindenkinek ünnep! 3500 ember énekli a himnuszt a szimfonikus zenekarral és olyan felemelő itt lenni, az egyetlen gondolat, ami akkor eszembe jutott, hogy itthon vagyok!!! Botka nyitja meg, ez a 85-ik játék, igazán fasza beszédet mond, nem hosszú, nem uncsi, de benne van minden lokálpatriotizmusa, nem bántóan agitáló, csak egy halvány utalás van a végén, hogy mi Szegediek milyen büszkék vagyunk és így kell működnie egy városnak..működhetne így egy ország is.Fények le, kezdődik.
Már a kezdőkép is szuper: kivetítő, futurisztikus képek, számok tömkelege érzékelteti, hogy milyen felfogásban vitték színre, a számokból később a szerző portréja vehető ki tisztán. A zene, az énekesek, a díszlet...! Le a kalappal, de komolyan, libabőr minden ária, az első felvonást szinte csak férfiak prezentálják, modern, mégis pazar elgondolás ez az űr téma.Még egy drón is felszáll, olyan, mint egy kis űrhajó..nem lehet nem mosolyogni! :) Paul Potts is színre lép. Kis dagi, de aranyos a maga módján, igazán összekapta magát, semmi allűr, nem tűnik világsztárnak,a szerepe sem főszerep, de Ő alázattal énekel és csapattag. A Hollandiba belezúgtam! :) Az a hang, basszus! Áhhh...végem van! Felírat működött, a sztori lekövethető. Ilyenkor jó fokmérő, hogy a szünet után mennyien mennek haza. Nem mentek! Mindenki várta a cselekmény kibontakozását, hallani akarta a csajokat is énekelni, én meg majd’ megvesztem, hogy halljam végre a kórust, amiben a lány is énekelt.15 perc szünet, második felvonás. Persze az első 10 percben csak azon járt az eszem, hogy ha le is némítottam a rohadék telefont, vajon nem hagytam-e a büfében, mert tuti nem lesz meg és mennyire utálom ezt a hatalmas táskát, amiben persze sose találok meg semmit...de aztán elengedtem ezt, leszarom, elvégre épp csoda van a színpadon! A lányok fogadást kötöttek a hátam mögött, hogy vajon László Boldizsárra mondom-e, hogy jó pasi, vagy a Hollandira..Boldi labdába se rúghatott! Nem mert nem volt jó, de annyira azért nem, hogy lepipálja a földig érő fekete bőrkabátos, napszemüveges Kálmándy Mihályt! A csajok, főleg Senta (Rálik Szilvia)szenzációsak voltak! Egyszóval állat volt! A vége percekig zúgó vastaps és dobogás, felemelő csoda, bizsergő tenyér, és leírhatatlan büszkeség, amikor Kesellyák int az árokban a kórusnak, hogy hajoljanak meg!
Persze volt az idős házaspár mögöttem, akik a szünetben azt tárgyalták, hogy ez egy faszság és nincs is hajó és mi ez a megalomán feldolgozás, meg volt előttem a nyanya, aki nylonzacskóba csomagolt üdítőt ivott kortyonként vagy 10 percig. De volt mindkét oldalamon egy-egy pasi is, akik olyan penetráns szagú arcszesszel voltak bekenve, hogy a gyomrom majd’ felfordult, viszont nem volt szúnyog! De ezek nem érdekeltek!A végén a mögöttem lévő idős pár ujjongott és dobogott..aranyosak voltak! Valami olyasminek voltam a részese, ami engedte átélni a katarzist, büszke lehettem és ma is tanultam valamit: Hogy ne alkossak véleményt elhamarkodottan! Mert amit láttam, az nagyon jó volt! Amit átéltem, azt nem adnám semmiért!
Gyertek Szegedre, nézzetek színházat a csillagos égbolt alatt, éljetek át Ti is valamit abból, ami felemel, ami ad, mert amikor ott vagytok, amikor dobognak a lábak, amikor zúg a vastaps, akkor Ti is megtapasztalhatjátok, hogy milyen, amikor két órára megszűnnek létezni a gondok, amikor azon a téren csaknem 4000 ember ünnepel! Hajnali 2.00 van, 4 óra múlva kelhetek, de megérte! Húsz éve nem gondoltam volna, csak titokban reméltem, hogy ott lesz majd valahol a lányom is, hogy az akaratereje, a kitartása, a tehetsége felrepíti őt ilyen magasságokba. Szerinte ez “csak” statiszta szerep volt, ülni az árokban és énekelni, szerintem meg maga a megvalósult álom! Rengeteg munka, kómás reggelek, éjszakába nyúló, sírásba forduló próbák...de a végén igazi, felejthetetlen élmény!
