Én esküszöm tényleg nem értem, miért történik ez. 

Mármint konkrétan itt van a tanulmány, el lehet olvasni.

THE FIRST MAMMALS first lived some 160 million years ago, in a world ruled by reptiles. And now scientists suggest that hiding in the dark from these terrifying beasts may have left an imprint in mammals’ genes that can still be seen today.

Most mammals were no bigger than a squirrel back then, and it would have been much safer to come out only at night, thereby avoiding most of the nastiest maws and claws.

A new study published Thursday in Current Biology suggests that living largely in the dark for millions of years might explain how mammals lost a light-sensitive trick that nearly every other living thing possesses.

Kesergünk és csalódunk magunkban megannyiszor, ha tükörhöz kerül testünk. Mindig szebbet, jobbat kívánunk és nem becsüljük meg mindazt amit kaptunk.  Tenni semmit - elvárni mindent.  Ilyenek vagyunk mi.  Nehéz elfogadni valamit, amit a társadalom negatív véleménnyel kendőzve titulál le, mégis kutya kütelességünk kibékülni magunkkal. 

Hogy miért?

Mert mindenkinek könnyebb lesz. Neked, nekem, a környezetedben élőknek. Az egészséges önértékelés fontossága nem elhanyagolható történet. Minden baj és negatív jelenség életünkben valamilyen szinten vagy teljes egészében visszavezethető az alacsony önértékeléshez.  Túl sok tényezőt befolyásol, ahhoz, hogy ne foglalkozzunk vele. 

Én jelenleg barátkozom önmagammal. Egész jól haladok. Keresem bennük a szépet és próbálok tenni érte fejben is, hogy elfogadjam: én ilyennek születtem. 

Mielőtt még valaki félreértene: a nők 99% kövérnek tartja magát. Ebből 98% semmit nem tesz ellene. Semmit. Igen, létezik az a fajta túlsúly, melyet genetika vagy betegség okozva lép fel - mégis a túlnyomó többség jobban szereti a hasát és az egészségtelenséget, minthogy valami olyat tegyen ami kívül esik a komforzónáján. Személyesen én nem ide tartozom. Genetikám ilyen szempontból szerencsés, mert ha fel is szalad pár fölösleges kiló néhány hét odafigyelt táplálkozást követően el is tűnnek a kis párnácskák.  Ezek mellett természetesen a testmozgást sem hanyagolom el, mert nem csak magamnak teszek vele jót és kívánok másoknak jó ingert kelteni - hisz az ember azért szeretne a lehető legelfogadottabb módon megjelenni, hogy a társadalom által kreált ilyesfajta elvárásoknak megfeleljen és érezze magát a társadalom megfelelő, beleillő alakjának - hanem esetleg ösztönzőként is hathatok hasonló problémákkal küzdő személyeknek is. 

Nagyon komplex ez a téma. Százfelé tudnám fűzni a gondolataimat és megmagyarázni miért kell elfogadni önmagunkat.

Mint említettem van a túlsúly, mint zavaró női jelenséget befolyásoló tényezőt ami ellen akarattal és kitartással, valós kitartással tehetünk. De vannak az olyan testi női jelenséget zavaró tényezők: mint a túl kicsi mell, a lapos fenék, a túl nagy orr egyszóval a genetikai adottságaink.  Természetesen manapság már általában mindenen lehet változtatni mesterséges segítségeket igénybevéve. De mindezek elhanyagolhatóak. 

Újabb személyes vonatkoztatás: nekem túl kicsi melleim vannak. De tényleg. Én csak úgy hívom őket, hogy: a szúnyogcsípteikrek. Nem érzem magam nőnek általuk - vagyis nélkülük. Természetesen tisztában vagyok és tudom fejben én magam is, hogy nem a kebel méret tesz valakit nővé, hanem a viselkedése és gondolkodásmódja javarészt ezek pedig mind csak formaságok. Mégis zavaró számomra velük élni. Valamivel amit idegennek érzek magamon.  De évek óta folytatom az öngyógyítást és fejben összerakva elfogadtatni magammal ezt az Isten adta áldást. Eljutottam odáig, hogy nem kívánok kés alá feküdni pusztán azért, hogy a férfiak megcsodáljanak ott is. Nem kívánok valami lenni, ami nem vagyok.  Ami ennél a “problémánál” gondot okoz, hogy akarattal és kitartással sem tudok és tehetek ellene semmit, hisz őket így kaptam, ilyenné váltak, ők már így maradnak. Ezt egyszerűen el kell tudnom fogadni, hogy ez így marad és csak ,mert a társadalom azt sugalja milyen szép, nőies, férfiak számára impozáns látványt nyújtó tájkép még számomra nem kell, hogy ez legyen az elfogadott értékítélet. Nem ez tesz valakit nővé. Nem ettől válik valaki szerethetővé. Nem ettől lesz egyik nő több a másiktól.

Szóval ez lenne az én  személyes női drámám a testemmel. Egy fals társadalom adta, többséget megmozgató szempont, ami alapján azonosítanak. 

De hahó. Mind csodásak vagyunk. Legyen a lelki bajod bármi, amely a testeddel és önértékelésed befolyásolná, azzal kapcsolatban állna. Mind értékesek és egyediek vagyunk. Különlegesek. 

1. Ha fiú lenne, alacsony növésű volna (kivéve, ha édesanyjának azt a 180 körüli francia szakos lányt tenném meg, aki ijesztően rám volt kattanva, de elmenekültem, és azóta nem láttam).

mert eszembe jutott, hogy a 14 évvel idősebb nővérem amikor olyan 9-12 éves korom körül nem úgy tanultam/viselkedtem ahogyan ő szerette volna, mindig azt vágta a fejemhez, hogy ugyan olyan senkiházi szar alak vagyok/leszek mint az apám (aki egyébként alkoholista volt és egy részegen történt balesete miatt meghalt amikor 10 éves voltam)...