Végtelen szomorúság és kilátástalanság

...és ismét nem tudom leírni, ami lejátszódik a lelkemben. De talán nem is érzek már semmit. Egyszerűen csak elfogadom azt, ami jön. Kimerült vagyok lelkileg ez az egy, ami biztos..

A faszért nem élhetek normális környezetben?

Feladtam mindent valakiért, aki cserébe feladott engem..

Ma olyan vagyok, mintha valaki kicsit elcsúsztatott volna a saját életemtől. Nem fáj, csak furcsán idegen minden,mintha nem találnám a helyem a saját gondolataim között sem. Fáradt vagyok, de nem az a jóleső fáradtság, inkább az a halk, belső elnehezülés, amit nem lehet kialudni.