#feladat

Teljesen kimerült vagyok .

Kurva szarul érzem magam tőle, hogy egy felnőtt ember nem képes üzenetre válaszolni a saját párjának, és hogy a szájába kell adnom mondatokat. Nem magam akarom visszahallani, hanem őt.

Pont, mint egy rákos sejt. Annak sem jó a természetadta feladata. Minden akar lenni egyszerre. Ezáltal semmivé válik, egy pusztulattá, ami felemészti a testet, amiből ő is létrejött.

Az volt az órai feladat hogy írjunk egy verset megadott szavak felhasználásával🙄 nekem ezt sikerült belölle kihozni :

Kopár tájba veszve nézek,

Nézek a határ vonalán,

Meglátok egy lányt a szélben,

Síró, heves hurrikán.

Megriadok és hátra lépek.

Téli erdőt látok tán,

Messze innen a messzeségben,

Dúló szivem a mennybe vágy.

Fel a mennybe, a felhők mögé.

Hol a rideg világ már nem talál,

Nem talál, ahogy én sem téged,

Fájó szivem csak reád vár.

De rá kell jönnöm álom csak a képed.

Hideg ágyamban riadok fel már,

Szivem heves lüktetésbe kezd.

Mellkasom erősen szúr és fáj.

Homájosodik a világ képe,

A zörgő hangok tompulnak már,

Érzem hogy jön, jön a vége,

S vele ő is, ki elvisz hozzád.