#dox

oh so cute!!!!!!!!! thank you so much!!!!!!!!!!!

(ID: a bunch if drawing of Impulse with his dog Dox, in one Impulse holds Dox in both his hands, in another dox sits in front of him and licks his cheek, in one Bart leans on his hands and smiles staring at Dox laying down, In one Bart holds a tennis above Dox and dox sits attentively and in the last Bart holds Dox in his hands while Dox lays on his back -ID End)

Amikor Даниелttel vagyok, minden sokkal egyszerűbb és nyugodtabb. Egy új életet élek, ahol nincs semmi. Semmi szar. Egyetlen dolog van, ami maradt és kérdőjelbe rak mindent. Az én – mostanra kötődni képtelen – roncs személyiségem. Márpedig Dox nagyon-nagyon igényli a kötődést és borzasztóan érzelmes, meg érzékeny. Néha túlságosan is. Szóval szerelmes. Így az első évünk végéhez közeledve. Nagyon ritkán elgondolkodom, hogy mi lett volna, ha Manó ilyen. Vagy Oli. Valószínűleg most nem ülnék itt. Nem tudom hol ülnék. De valahol biztosan. Tudom, hogy felesleges ilyeneken gondolkodnom, de ők voltak az egyetlenek, akik meghatározóak voltak az életemben. Manó pozitív, Oli nyilván negatív értelemben. Ha ők nincsenek, most Даниелt sem lenne, hiszen sosem jöttem volna össze egy férfival tartós kapcsolatra. Talán azt megkockáztathatom, hogy a melegek egy része – a hozzám hasonlóak – egyáltalán nem 'genetikai' alapon, nem hajlam alapján lett meleg. Talán nem is vonzalom alapján. Hanem a környezete és az emberekkel (nőkkel és férfiakkal) való tapasztalata miatt. Akinek nem elég szilárd a jelleme, azt vagy átgyúrják, vagy eltörik. Nálam valószínűleg az utóbbi történt.

Happy 55 Birthday to Kate Dickie.

(via DOX – Orhan Pamuk: The Consolation of Objects)