#cascais

Aki egy tenger nélküli országban nőtt fel, annak az óceán nem csupán vízfelület, hanem egy megfoghatatlan, lélegző csoda. Emlékszem, gyerekként a térképen csak egy nagy kék folt volt, de itt állva, a sziklák peremén, a sós permetet az arcomon érezve válik csak valósággá a hatalma. Márai ír így erről az érzésről: "A hullámzó óceán színe nem mindenütt egyforma. A szárazföld felől sötét, annál sötétebb, minél alacsonyabbról nézed, és itt-ott világos foltok és fények vándorolnak rajta lassan, mint fehér juhok imbolyognak a nyájban. De kint a nyílt óceánon kék a víz." Ott, ahol a sziklák és a habok találkoznak, még sötét és vad. Aztán ahogy a tekintetünk elindul a horizont felé, a színek átadják a helyüket annak a mély, tiszta kéknek, ami egyszerre ígér szabadságot és ébreszt tiszteletet. Néha órákig el tudnám nézni ezt a ritmust – a horgászok türelmét, a hullámok monoton kérlehetetlenségét és azt a végtelen kékséget, ami valahol a világ végén összeér az éggel. 

És néha meg is teszem. 💙

We never love anyone. What we love is the idea we have of someone. It's our own concept—our own selves—that we love.

cascais