#bloomsday

cliccare per ingrandire _

A szombathelyi Bloomsday történetének egyik legikonikusabb és talán leginkább félreértett aktusa a “pecsételés”. Bár sokan csak az aszfalton hagyott nyomot látják benne, a kezdetekben – amikor Székely Ákossal közösen elindítottuk – ez egy mélyen átgondolt, dokumentált avantgárd művészeti praxis volt. Visszatekintve az 1994 és 2004 közötti évekre, érdemes tisztázni, mi is volt valójában ez a rítus, és mivé degradálódott napjainkra.

2004 előtt a pecsételést minden évben más színű, valódi festékkel végeztük. A pecséten megjelenő minta nem volt más, mint a Leopold Bloom művészeti lap logója – egy tömör, fametszet-szerű felirat, erőteljes, kézműves karakterrel. Ez a logó az általunk alapított és szerkesztett folyóirat emblémájaként funkcionált.

A pecsételés minden alkalommal egy konkrét városi útvonal bejárását jelentette, és szervesen kapcsolódott az adott évi Bloomsday tematikájához, valamint a lap aktuális számának hívószavához. Ezek a hívószavak gyakran konkrét szombathelyi helyszínek voltak – mint például a Casino, a Tejipar vagy a Vérellátó –, amelyek a Joyce-i szövegvilágba emelve új, kinyitott jelentést kaptak. A saját lapunk logójával pecsételni tehát nem egy üres szimbolikus gesztus volt, hanem egy működő művészeti koncepció része. Volt ennek egyfajta szépsége: a különböző sebességgel lebomló, olykor egymás mellé kerülő Leopold Bloom feliratok az idő múlását és a művészet efemer jellegét is magukban hordozták.

Egy idő után Szombathely városvezetése valamiért cikinek találta ezeket a festéknyomokat, és oldószerrel, nem sokkal a Bloomsday után lesikáltatta őket. A pecsétek helyén csúnya foltok maradtak, a kövezet pedig rondább lett, mint volt azelőtt. Később, jóval azután, hogy 2004-ben magunk mögött hagytuk a szombathelyi Bloomsday-t, a festékes pecsételést felváltotta a porcukorszórással előállított Leopold Bloom felirat.

Ezt a logót az önkormányzat és a jelenlegi szervezők egyszerűen kisajátították. Tőlünk a használatát soha senki nem kérte el. Az a tény, hogy ma ugyanezt a formát porcukorral, egy fesztivál protokolláris kellékévé degradálva ismétlik, az 1994 és 2004 közötti avantgárd korszak kreatív eredményeinek utólagos átkeretezése és marketing célú felhasználása – nyersebben fogalmazva: lenyúlása. A magam részéről ezt a porcukros megoldást opportunizmusnak, egyfajta “későkádári, konszolidációs cukiskodásnak” tartom.

Fontos leszögezni: 1994 és 2004 között a szombathelyi Bloomsday egy radikális, nemzetközi avantgárd eseménysorozat volt. Ami ma zajlik, az nem ennek szerves folytatása. A jelenlegi fesztivál a korábbi korszak szellemi és vizuális örökségét kisajátítja, miközben az azt létrehozó személyeket és a mögöttes koncepciót következetesen láthatatlanná teszi. Meggyőződésem, senkit semmi nem jogosít fel arra, hogy a múltat utólag átírja, testre szabja, és a saját aktuális marketingnarratívájába illessze. A kulturális emlékezet nem intézményi tulajdon. Az akkori művészeti döntések és cselekvések dokumentáltak, és a maguk teljességében léteznek.

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK:

LINK1