#beton

Bunker - Moselle - France

Amikor jártam terápiáBA, sokszor játszottunk időutazósat, amikor relaxációs állapotba kellett kerülnöm, és úgy felidézni, ahogy a Farkasné Szabó Ildikó igazgatóasszony meg akarta velem etetni a babfőzeléket (erről majd máskor). Ezt mindig úgy kezdtük, hogy a happy place-emre kellett menni, és akkor onnan a Látrányi Általános Iskolába.

Két happy place-em is van ilyen esetekre. Az egyik Ajuy, Fuerteventura, itt egyszer nyaraltam, és teljesen varázslatos hatással volt rám, azóta is keresek bármilyen fotót, ami visszaadja, de bármit találok, az összesen igazából meglehetősen satnyán fest, már azt gyanítom, hogy csak képzeltem az egészet.

A másik happy place a nagyszüleim panellakása a Béke lakótelepen, Kaposváron, azon belül is a kisszoba.

Csak el kell tekerni a radiátoron a tekerőt, és már meleg is van, meg a Kocsisék és a Lóránt bácsiék is körbefűtenek, nem kell fél óránként lemenni az ijesztő csigalépcsőn a tenyérnyi kaszáspókok között a kazánházba rakni a tűzre, mint otthon, mert ez Kaposvár, itt minden nagyon modern.

Lehet félálomban kuporogni a kockás itt-ott már kicsit kifoszlott, régi ágyneműben, a papa és mama papucsos lábai alatt nyikorog a parketta, csipognak az aktuális zebrapintyek a konyhában, a távolban elmegy a dombóvári gyors.

A kakukkos óra egyet kakukkol, fél van. Pöccen a rugó, mikor a madár visszamegy. Kintről kávéillat jön, kicsit már olvad a tömítés a kotyogósban. A szomszédban rádiót hallgatnak. A papa a konyhában rendszerezgeti a bélyegeit, néha megreccsen alatta a szék, a mama a nappaliban rejtvényezik.

Sosem értettem, hogy az Ember tragédiájában a falanszteres színtől miért kell annyira odalenni, hogy milyen szar, én mindig úgy képzeltem, mint egy lakótelepet nagy panelházakkal, ahol rejtvényt fejtesz meg passziánszozol meg szöszmötölsz és senki se beszél hozzád, mi rossz van abban?

A Béke lakótelepen minden volt a közelben, boltok, patika, posta, Papagáj söröző, fagyizó. Imádtam ezeket bejárni a Papáékkal, Somogybabodhoz képest kurvára kozmopolitának éreztem magam attól, hogy egy igazi, nagy, városi boltban veszünk rendes, zacskós tejet, nem pedig a falu végéről hozzuk a Margit nénitől, ugyebár. (Ez volt a nagyvárosi BOLT:)

Végülis szerencsés ember vagyok, hogy álmaim helye egy jó kis panel, legalább nekem van esélyem a boldogságra.

wallstraße // köln mülheim

raw concrete and rough bricks, with a touch of brutalism in the sunshine.

// beton //

web instagram

Concrete left as it is, just as it was poured. Steel left as it is, just as it was cut. Nothing covered in plaster, nothing embellished.

Brutalism applied this principle to buildings: it preserved the marks left by the formwork, treating the raw structure as a finished wall. Braun did the same with a record player in the late 1960s. A flat panel, a few knobs, nothing superfluous. We see this common thread in a stainless steel kitchen built as if it were meant to bear heavy loads, or in a speaker cabinet that seems to have been manufactured rather than styled.