#20220922

egy túracsoportba került egy fiatal orosz férfivel és a férfi anyjával. Ukrán hivatalnok lányaként kivételes helyzetben van. Jól beilleszkedtek a háború kezdete után egy közép-német városban, ahova anyjával menekültek, amíg az apja Kijevben dolgozik. Alig húsz lehet. Egy pár perces szláv nyelvű beszélgetés után a két orosszal összeomlik. PTSD. Hogy mit mondtak neki, nem világos. Vigasztaljuk, mindhiába. Zokogva gyalogol sokkolt tekintettel még három órát a köderdőben, aztán a sofőrünk, Duarte, felszedi egy útnál.

Pár órával később látjuk újra. Jobban van. Az egyik útitársnő említi neki a főztöm. (Ő intenzíven próbált rajta segíteni, borzalmas német vicctől kezdve a rendőrségi munkája során megtapasztalt gyermekgyilkosságok kontextusba helyezésével. Nehéz néha megtapasztalnom az emberek bornírtságát.) A cooking at home tages posztokat mutattam később V-nak. Nem hitte el, hogy ilyet főzök. Tíz éve én se hittem volna magamról. Sosem tudhatod, hogy mit hoz a holnap, de mindig maradj kíváncsi, hogy megtudhasd. És ne maradj mindig ugyanott. Ott jó eséllyel ugyanaz vár holnap is.