Event by NANE Egyesület and 16 Akciónap A Nők Elleni Erőszak Ellen on Saturday, November 25 2023
Felvonulás: 2023. november. 25., 10 óra + alább még több program nov. 23. és dec. 10. között
November 25-én kezdődik a 16 Akciónap globális kampány, melynek célja a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés.
Magyarországon a kampány kezdetén a Néma Tanúk Felvonulással idén is megemlékezünk azokról a nőkről, akiket az elmúlt évben partnerük, volt partnerük vagy egyéb férfi családtagjuk ölt meg. Megemlékezünk azokról a gyerekekről is, akiket az elmúlt év során párkapcsolati, családon belüli erőszakkal összefüggésben öltek meg. Azokról is megemlékezünk, akiket régebben öltek meg, de csak az elmúlt évben derült ki, hogy ilyen gyilkosság áldozatai. Részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki az áldozatok családtagjai, szerettei felé.
Az áldozatoknak joguk lett volna az élethez, a biztonsághoz; hatékony védelmet kellett volna kapniuk a bántalmazójukkal szemben, valamint szakszerű segítséget és támogatást. Az idei kampány során kiemelt figyelmet fordítunk arra az intézményrendszerre, amely a bántalmazott nőket és gyerekeiket megvédeni és segíteni hivatott. A hatóságok, intézmények gyakran nem teljesítik ezt a feladatukat - az áldozatok sokszor úgy érzik, hogy ezek a szervek cserbenhagyják, elárulják őket. Pedig ha az erőszak súlyosságát megfelelően felmérnék, ha hatékony védelmet biztosítanának az áldozatoknak, visszatartó erejű büntetést szabnának ki az elkövetőkre, ha a gyermek legfőbb érdeke az intézményrendszer szemében a biztonságban, erőszaktól mentes környezetben való felnövés lenne, ezzel életeket is lehetne menteni.
A rendezvény menete:
10:00-10:30 - Érkezés 10:30-11:35 - Néma Tanúk Megemlékezés és beszédek. Beszédet mond: Orosz Bernadett, Nagy Gabriella. Jeltolmács: Tápai Beatrix. (Helyszín: Eötvös 10, Színházterem) Moderátor: Bombera Krisztina. 11:35-11:50 - Gyülekező a VI. kerület Andrássy út-Eötvös utca kereszteződésében a páratlan oldalon a főútpálya és a szervizút közötti részen. 11:50-12:20 - Néma Tanúk Felvonulás. Útvonal: Andrássy út és Eötvös utca kereszteződése - Andrássy út - Hősök tere. 12:20-12:45 - Megemlékezés gyertyagyújtással és egy szál virággal az áldozatokról a Hősök terén.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az esemény során felolvassuk az áldozatok megölésének történetét. Ez felkavaró, megterhelő lehet. Az áldozatok története szerepel a felvonulás nevét is adó piros nőalakokon, a Néma Tanúkon.
Kérjük, vegyék figyelembe, hogy az eseményről kép- és hangfelvétel készül.
Az esemény szervezésében együttműködő partnerek: PATENT Egyesület, Eötvös10 Művelődési ház.
------------------------------------------------------------------------ A 16 Akciónapot 1991 óta világszerte november 25. (a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja) és december 10. (az emberi jogok világnapja) között rendezik meg. A kampány céljai: figyelemfelhívás és információk megosztása a nők elleni erőszak jelenségével kapcsolatban; szolidaritás kifejezése az áldozatok felé; továbbá nyomásgyakorlás a döntéshozókra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében.
További programok idén a 16 Akciónap keretén belül, november 25. és december 10. között: https://16akcionap.org/
További kapcsolódó programok november 23-tól 25-ig:
A hatalom kötényei – D.I.Y. varróműhely Rachel Fallonnal és magyar művészekkel, művészeti szakemberekkel Időpont: 2023. november 22. 15:00 – 19:00 2023. november 23. 15:00 – 17:30 2023. november 24. 15:00 – 19:00 Helyszín: Budapest Galéria Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/724003426239237/724003436239236?ref=newsfeed
Rachel Fallon Visszavett terek című előadása a Hatalom kötényei – D.I.Y. projektje kapcsán Időpont: 2023. november 23. 18:00 Helyszín: ISBN Könyv + Galéria (1084 Budapest, Víg u. 2.) Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1474996119736991/?ref=newsfeed Az előadás nyelve angol.
A hatalom kötényei – D.I.Y. közösségi köztéri performansz Rachel Fallonnal Időpont: 2023. november 25. 13:30 – 15:30 Gyülekező: Margitsziget, víztorony Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1295418581087188
További információ a témában: NANE PATENT Nők Joga Női Érdek















