Egy barátnőmnél (mostanra már csak ismerős, kikoptunk egymás életéből) voltunk összejövetelen.
Az a típus ő, aki az omló vakolatra azt mondja, hogy szép és romantikus és rak a falra karácsonyi izzósort mert annak a fénye-árnyéka még művészibbé teszi a lepusztult falat. A bútorok is olyanok voltak, amiket már csak a 80 évesek lakásaiban látsz és letakarva pont olyan... hú baszki, mi a neve annak a törökös mintának? De mindegy is lehet napraforgós is, a lényeg, hogy a textilek is ilyen ősöregek.
És az volt, hogy megpaskoltam a fenekét.
Most így ébren teljesen érthetetlen, de álmomban valami gyerekes módon macskát játszott a fotelban és mint ahogy egy gyerekkel tenném, pat-patot adtam, jól van jól van.
Ő meg felháborodott, hogy hogy mertem, mit képzelek.
Fú, iszonyatos zavarban voltam mert az dolgozott bennem, hogy egyrészt jézus tényleg, másrészt meg az a kedves lenézés, ahogy az ember (én) megütögetem a kutya fejét amikor reggel első pislogásomra már nyomul is az ágyhoz, hogy szia itt vagyok! Oké, pat-pat, ne érezd magad egyedül, de még nem vagyok ébren.
Szörnyen éreztem magam, és mondtam, hogy nyugodtan pofon üthet, mert bár semmi rossz szándékom nem volt (hm, mi a rossz szándék, hogy nem volt benne szexuális gondolat?), de értem, hogy fel van háborodva, úgyhogy nyugodtan pofozzon meg.
Mondjuk így ébren nem tudom az minek a megoldása.
Tényleg lekevert egy pofont.
Tényleg nem oldódott meg tőle semmi.
Amúgy az álom további része is rém érdekes volt, mert az már egy tengerparti csónakházban játszódott és egy egyetemi tanár távoli ismerősöm volt a tulaj és hajléktalanoknak meg szegényeknek hordtuk a cuccot amit ő kidobott, de aztán rájött, hogy a viszkit nem akarja odaadni és engem kezdett oktatni, hogy ne legyek már hülye, egyrészt az nagyon drága, másrészt meg megissza ő dehogy adja másnak, akinek alapélelmiszerre van szüksége, nem piára.
Én ezt értettem, sőt, én kérdeztem rá, hogy azt is akarja adni, mert benne volt a csomagban.
De végül én jöttem ki hülyén a történetből.
Amúgy ilyen színes, képileg részletgazdag álmom rég volt.
Általában tudom, hogy milyen életesemények indukálják az álmaimat, ezt nem tudom. Ezt a pofont nem tudom lefordítani. Megbántottam valakit? Vagy tartok tőle, hogy megbántottam? Lekezelő voltam? Lenéző?
Hogy a kioktatókkal meg fölényeskedőkkel bajom van, azt tudom.
Azt is tudom, hogy a saját életükben kevés elismerésben van részük, azért oktatnak ki másokat, hogy végre érezhessék, hogy jók és értékesek. De kibaszott irritálóak. Az önreflexió hiánya miatt.
Nem azért fontos a tudásuk, mert az öröm, hanem mert attól jobbnak érzik magukat másnál. És ezt másoknak is tudniuk kell, hogy ők jobbak.
