Kértem értékbecslést
az olasz kecóra. Ez nem igazi értékbecslés, csak ilyen online összevetés. Megnézik, hogy azon a környéken egy hasonló ingatlannak mi az értéke, mennyire reális a meghirdetett ár. 4000 forintba kerül. Azt kiderítette az olasz ingatlanosom, hogy a kis ajtó amit látok a kertben, az egy autóbeállóhoz vezet. A lelkem mélyén abban reménykedtem, hogy egy titkos kertre attól féltem, hogy valami nem hivatalos leválasztás amiből aztán jogi vita lesz, de egy/a parkoló ilyen közelsége erős plusz pont.
100 nm a kert. Körbenéztem a lakáson és megállapítottam, hogy tökéletes.
Mi lesz vele amikor az év 9 hónapjában nem vagyok ott?
Ha lesz autóm, bár 1000 km az húzós, nem is időben, költségben, de szerintem tudnék menni még 1-2 alkalommal. Nyár 3 hónap, szeptember, március 1-2 hét. Számolgattam, hogy repülő+autóbérlés, repülő+busz, busz+bármi, hogyan jön ki az utazás, de kényelemben és időben az autó győzött. Más sem jelentősen olcsóbb vagyis nagyon szerencsésnek kell lenni, hogy olcsóbb legyen. Majd idővel kitalálom.
Nem akarok arra gondolni, hogy három hónapig nem látom majd a barátaimat. Arra akarok gondolni, hogy a barátaim meglátogatnak. De nem, ezzel a részével a dolognak nem akarok foglalkozni. Ezek félelmek, amik gátat szabnak valami újnak. Az ember szeretné megúszni a fájdalmat. Én arra is képes vagyok, hogy előre fájjak. :D Marhaság.
A házzal Szigethalmon sem lett semmi, pedig évekig oda se dugtuk az orrunkat. Betörtek, az igaz, de az annyiban a mi hibánk is volt, hogy egyetlen semmi kis zár volt az ajtón. Ahol a ház van, az egy zsákfalu a Po két ágának csücskében. Aki ott betör, az helyi, azt elkapják a polgárőrök.
Kérdezte pálinkázás közben a főnököm: és mit csinálsz majd ott, hogy kell ezt elképzelni? Odamész és festesz vagy írsz? Odamegyek és kapok levegőt. Odamegyek és szidom a kabócákat mert kurva zajosak, de amúgy csend van. Odamegyek és lehet, hogy a kertben alszom. Odamegyek és bringával bejárom a vízpartot meg a környéket. Odamegyek és megtanulok olaszul. Odamegyek és nézem ahogy a kutyák rohangásznak a kertben. Odamegyek és elviszem őket a mezőre sétálni. Odamegyek és egy óra alatt lent vagyok a tengernél. Odamegyek és átruccanok más városokat megnézni. Odamegyek és kimegyek a strandra, ami két utcányira van. Odamegyek és elmegyek a falunapra, ami egy tök hangulatos eseménynek tűnik a képek alapján (biztos van olasz népzenekar is meg nemzetipoprock, az mindig van a falunapokon). Odamegyek és fúrok meg faragok és elautózom bevásárolni és hazaviszem és fúrok és faragok és festek. És igen, odamegyek és írok, de még az írással is kiszakadok a sémáimból. Odamegyek és kiépítem az üzleti elképzeléseimet. Odamegyek és lesz egy másik életem. Odamegyek és megpróbálok nem gondolni... De az is lehetséges, hogy csak elégedetten döglök a nyugágyban!
A főnökömnek csak azt mondtam, ja, majd írok meg festek.
Egyébként, ha valaki bejelentkezik a házba, akkor első lakás vásárlás esetén 2% illetéket kell fizetni. Mivel két ház van a telken, a második házra 9% az illeték. Az illeték azonban nem a vételárra van, hanem egy csökkentett árra, amit teljesen érthetetlen dolgok befolyásolnak. Bejelentkezni viszont nem érdemes, mert az állandó lakcímmel automatikusan olasz adóalannyá válik az ember. Amiből következhetnek olyan kötelezettségek, amiket nem ismerünk, és ami viszont büntetést vonhat maga után. Én ezt silabizáltam ki az ingatlanosok leírásaiból. Úgy tűnik, hogy ezt az illetéket mindenképpen meg kell fizetni. Még azt kell kiderítenem, hogy a 2% kedvezményhez valóban kell-e a bejelentkezés a címre, nem elég-e maga az első vásárlás.
17-én tudnék kimenni, és basszameg, csak nem megyek 2 napra! Legyen 4, ha már ilyen sokba kerül. Abba már belefér egy sírás a tengerparton, hogy mikor lettem én ennyire bátor.
