Társ a függőségben – társfüggő
Újabb fogalom tisztázódott, és ettől van ami érthetőbbé vált. Van a kapcsolatfüggő. Az, aki nem tud meglenni egyedül, ezért képes bármire, hogy kapcsolatba kerüljön vagy abban maradjon. Retteg az egyedülléttől. A társfüggő azonban nem ez, hanem valaki függőségében egy társ partner, akinek a saját pszichés problémája kiegészíti a valamilyen függőségben szenvedő embert. Pl egy alkoholistát/drogost tökéletesen kiegészít egy megmentőszindrómás. Egy narcisztikust vagy pszichopatát egy borderline. A reakcióik, a játszmáik tökéletesen összepasszolnak. Ezért nehezen is hagyják el egymást akkor is, ha szenvednek a kapcsolatban. A narcisztikus meg is tartja a korábbi kapcsolatait, akik továbbra is társak a közös pszichózisban. E miatt a nehéz elhagyás miatt szoktuk félreérteni, mintha a társtól függene. De nem, beszerez helyette egy másik ugyanolyat, ahol megint eljátszhatja a szerepét. Nem a társtól függ, hanem társ a függőségben. Itt még egy fogalom tisztázódott, hogy a függőség mindig kölcsönös. Azt hiszem, ez sem emberről szól, nem egymástól függenek, hanem mindketten függenek a szituációtól amiben együtt vannak. Tessék, még ennyi év után is van amire most világosodok rá, mert valaki végre értelmesen beszélt róla.
Most emelje fel a kezét, aki szintén rosszul értelmezte ezt a szót. :)
És még egy új fogalmat tanultam. „Narcisztikus védekezés.” Amikor valakine a megküzdési stratégiája erősen hasonlít a narcisztikus viselkedéshez (Azt hiszem én is ilyen vagyok), de nem szenved narcisztikus személyiségzavarban. Hogy honnan lehet tudni? Honnan lehet tudni, hogy valaki valódi empátiával vagy csak kognitív empátiával rendelkezik, hogy valaki manipulál vagy csak képes kifejezni az érzelmeit és ez által tud az érzelmekre hatni? Hogy lendületes, proaktív vagy gátlástalan, mindenkin átgázoló? Úgy tűnik nagyon nehéz különbséget tenni. Mert ott vannak ugye a narcik mellett a cerebrális narcisztikusok (rejtett narcisztikusok) és ott vannak a fordított narciszikusok (szintén egy új fogalom, akik egy aktív, akár narcisztikus embert tolnak maguk előtt és tulajdonképpen a lepattanóból élnek, remekül), szóval van grandiózus és sérülékeny és gonosz és kevésbé gonosz. ELBIZONYTALANODTAM. Hogy, ha ennyiféle narcisztikus van, ami kb lefedi az összes ismerősömet, engem is beleértve, akkor leszámítva amikor egy narcisztikus üti vágja a partnerét, a sárba alázza, szántszándékkal szétrombolja a személyiségét, az önbecsülését miszlikbe aprítja, lejáratja mások előtt, az őrületbe kergeti a gázlángozással, mindenét elveszi amit csak el tud venni, szóval ezt leszámítva, lehet, hogy ez egyszerűen maga az élet? :(
















