annnamaaria

Ce qui m'intéresse, ce n'est pas le bonheur de tous les hommes, c'est celui de chacun.

Mit bánom én, hogy érdemes, vagy céltalan a dolgom? patak vagyok: kérdjem-e, hogy habomat hova hordom? Harcolok: nem tudom, kiért és nem tudom ki ellen. Nem kell ismernem célomat, mert célom ismer engem.

A zongorát befutja a borostyán, s a gyerekkori ház falát szétmállasztja a naplemente. És mégis, mégis szakadatlanúl szemközt a leáldozó nappal mindaz, mi elmúlt, halhatatlan.

Ime, hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul irják fölébem, ha eltemet, ki eltemet. E föld befogad, mint a persely. Mert nem kell (mily sajnálatos!) a háborúból visszamaradt húszfilléres, a vashatos. Sem a vasgyűrű, melybe vésve a szép szó áll, hogy uj világ, jog, föld. - Törvényünk háborús még s szebbek az arany karikák. Egyedül voltam én sokáig. Majd eljöttek hozzám sokan. Magad vagy, mondták; bár velük voltam volna én boldogan. Igy éltem s voltam én hiába, megállapithatom magam. Bolondot játszottak velem s már halálom is hasztalan. Mióta éltem, forgószélben próbáltam állni helyemen. Nagy nevetség, hogy nem vétettem többet, mint vétettek nekem. Szép a tavasz és szép a nyár is, de szebb az ősz s legszebb a tél, annak, ki tűzhelyet, családot, már végképp másoknak remél.